Másfél évvel a korlátozó intézkedések bevezetése után igényelheti az állami támogatást a járvány miatt leginkább bajba került HoReCa-ágazat, a vendéglátósok, szállásadók, idegenvezetők Romániában.
A gazdasági mentőcsomagról februárban fogadta el a román kormány a sürgősségi rendeletet, és 60 nap állt a gazdasági tárca rendelkezésére, hogy kidolgozza a módszertant – írja a Krónika.
Most bejelentették: június 29-én megnyitják az elektronikus platformot, ahol regisztrálhatnak a vállalkozók, majd kérhetik a 2019-ben és 2020-ban megvalósított üzleti forgalom közti különbség legtöbb 20 százalékának a megtérítését. A platform tíz munkanapon át, július 12-éig lesz elérhető, meghosszabbítási lehetőséggel.
László Endre, a székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment klaszter elnöke a Krónikának elmondta: szűkült a jogosultak köre, hiszen a vállalkozók egy részének a járványügyi korlátozások ellenére bevált a 2020-as év.
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.