Ellehetetlenítené a kistermelők tevékenységét Romániában az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság által kidolgozott sürgősségirendelet-tervezet, amelynek célja a sertéspestis terjedésének megakadályozása.
Nem tud Románia megszabadulni az afrikai sertéspestistől, aminek nyomán a hatóságok a kór további terjedésének megfékezése érdekében új szabályokat terveznek bevezetni a magánfogyasztásra disznót nevelő gazdák számára is – írja a Krónika.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) által kidolgozott sürgősségirendelet-tervezet értelmében 8000 lejig terjedő bírságra számíthatnak azok a gazdák, akik nem foganatosítják a biobiztonsági előírásokat, és nem tartják be a hatóságok által meghozott óvintézkedéseket.
A tervezet azt is előírja, hogy a sertéseket tilos ételmaradékokkal etetni, az ól bejáratánál pedig ki kell alakítani egy helyet, ahol a gazda fertőtleníteni tudja a lábbelijét.
„Néhány alapvető szabályról van szó, amelyet az Európai Unió valamennyi sertéstenyésztője betart, és nem lehetnek kivételek” – kongatta meg a vészharangot Ioan Ladoși.
A romániai sertéstenyésztő gazdák egyesületének elnöke elmondta, hogy „immár négy éve itt van velünk ez a borzalmas kór, ami annyira lecsökkentette a romániai farmok kapacitását, hogy 70 százalékról 30 százalékra zuhant a romániai háztartások igényeinek kiszolgálása. Ha nem vezetünk be világos szabályokat minden sertéstartónak, oda jutunk, hogy a teljes sertéshúsmennyiség importból fog származni.”
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.