Erősítenék az agroturizmust Romániában

2022. 04. 04., 11:44

Meg kell találni az egyensúlyt, hogy ne legyen túlszabályozott az ágazat, de minőségi és élelmiszer-biztonsági szempontból követhető, ellenőrizhető legyen – értékelt Daragus Attila, az ANTREC faluturisztikai szövetség Kovászna megyei elnöke a készülő agroturisztikai törvénytervezet kapcsán.

Agroturisztikai törvénytervezet benyújtását tervezi Gál Károly erdővidéki RMDSZ-es képviselő, aki azt szorgalmazza, hogy az ágazatra saját jogszabály vonatkozzon, kerüljön ki az általános idegenforgalmi törvényből – írja a Krónika.

Az elképzelés szerint a törvényt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium alkalmazná. Gál Károly elmondta: a vidék egyik kitörési pontja lehetne az agroturizmus, azokat a térségeket segítve, ahol nincsenek nagy, országos érdekeltségű üdülőközpontok, amilyen például Székelyföldön Szováta vagy Kovászna városa. A politikus Erdővidéken tapasztalta, hogy demográfiai okokból sok falusi ház, gazdaság marad üresen, ezek jövőbeli rendeltetése kétséges.

„Pályázati lehetőségeket kellene biztosítani az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek is, hiszen az agroturizmus szerves része egy tájház, egy falumúzeum, egy civilizált parkoló, a hagyományok vagy éppen a természetvédelmi területek őrzése” – részletezte a képviselő.

„Agroturisztikai farmok már most is működnek, de a különböző területeken célzottan lehetne ezeket fejleszteni, például a lovardákat, a szőlő- és borértékesítést, a sajt- és túrókészítést vagy éppen az ökogazdálkodást. Az ágazat gasztronómiai részére is kitérne a jogszabály, hiszen ha azt túlszabályozzák, nem valósul meg” – mutatott rá Gál Károly.

Mint mondta: a falusi turizmus Magyarországon, Németországban, Ausztriában is működik, a jó példákat át kell emelni a romániai szabályozásba.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS