Tavaly 6 százalékkal gyarapodott 2019-hez képest és történelmi csúcsot ért el a romániai háztartások nettó vagyona.
A Román Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásról szóló jelentése szerint a lakosság nettó vagyona 2020-ban elérte a 2400 milliárd lejt – írja a Krónika.
Ebből az ingatlanvagyon 1800 milliárd lej, a nettó pénzügyi vagyon pedig 600 milliárd lej.
Egy évvel korábban a háztartások nettó vagyona 2200 milliárd lej volt, amelynek nagy részét szintén az ingatlanvagyon jelentette.
A jegybank szerint a koronavírus-világjárvány körülményei között makrogazdasági szempontból és a pénzügyi stabilitás szempontjából is fontos a lakosságnak a sokkokkal szembeni ellenállóképessége.
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.