Ugyan tovább csökkent Romániában októberben az éves infláció, októberben a fogyasztói árak 3,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A csökkenő irány amúgy megfelel az elemzői várakozásoknak.
Idén októberben Romániában leginkább az élelmiszerek és a szolgáltatások árai nőttek, ezek 4,1 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, a nem élelmiszerek 2,57 százalékkal drágultak – írja a Krónika.
Az idei év elejéhez képest a legnagyobb mértékben, 25 százalékkal a citrusfélék és más déligyümölcsök ára nőtt, miközben a burgonya 20 százalék, a friss gyümölcs 10 százalék, a cigaretta és más dohányipari termékek 8 százalék, a vízdíj 7 százalék, a telefon 6 százalék, a sertéshús és a postai szolgáltatások 6 százalék körüli értékkel drágult.
Az üzemanyagok eközben valamivel több mint 5 százalékkal kerültek többe.
A Román Nemzeti Bank egyébként csökkentette az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, 2019-ben 3,8 százalékos, 2020-ban 3,1 százalékos fogyasztói árindexre számít.
Nincs naprakészebb kiadvány a Tokaji borvidék borászatairól, éttermeiről, szállásairól és megannyi egyéb látnivalóiról.
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.