Az eddigi ár dupláját, sőt, akár tripláját is elkérik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításért a romániai cégek.
Néhány héttel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) piacán addig vezetőnek számító City Insurance biztosítótársaság működési engedélyének megvonása után jelentősen megnövekedtek az árak – írja a Krónika.
Azóta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ára átlépte az 1000 lejes határt, ez bizonyos kötvények esetében az ár megkétszereződését, akár megháromszorozódását is jelenti. A City Insurance működési engedélyének bevonása után az Euroins maradt a legnagyobb szereplő az RCA piacán, ennél a biztosítónál 1048 lejbe kerül egy hat hónapos kötvény egy 25 és 30 év közötti gépkocsivezetőnek, B0-ás bonus-malus rendszerbeli besorolásban, egy 2016-os gyártású, 1598 köbcentis hengerűrtartalmú gépkocsira.
Ugyanez a kötvény ugyanennél a biztosítónál néhány héttel korábban még 590 lejbe került.
Ugyanakkor vannak kategóriák, melyeknél mindenki számottevően drágított, például a tehergépkocsik esetében, hiszen azokért nem „harcolnak” a biztosítók. A tehergépkocsik által okozott károk általában óriásiak, ezért a biztosítók ódzkodnak, hogy ezekre kössenek kötelező felelősségbiztosítást, így növelik az árakat. Az eddigi 10 ezer lejes kötvény most már 14 ezer lejbe kerül.
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.