A romániai és a bulgáriai hatóságok is akcióba kezdtek, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a szíriai hadműveletek miatt a Volkswagen-csoport halasztani készül a tervezett törökországi beruházását.
Bulgária csaknem megduplázta: a korábban ígért 135 millió euróról 260 millió euróra emelte az állami segítség összegét – közölte Rosen Plevneliev volt államfő Szófia egyúttal az elektromos infrastruktúra fejlesztését, továbbá olyan oktatási intézkedéseket is tervez, amelyek segíthetnék a Volkswagent - írja a Krónika.
A romániai hatóságok is tárgyalnak a német óriással. Erről beszélt egy csütörtöki rendezvényen Paula Pîrvănescu, az üzleti szféráért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium államtitkára. Mint mondta, a Volkswagen bizalmas projekt, amelynek értéke meghaladja az 1 milliárd dollárt.
Felmerült, hogy a Volkswagen azt fontolgatja: Aradon nyisson egy Skoda-gyárat.
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.