Optimisták lehetünk a gazdaság helyreállásával kapcsolatban, de minden az egészségügyi probléma megoldásától függ, attól, hogy sikerül-e megtalálni a vakcinát vagy a megfelelő kezelést – jelentette ki Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.
„A világjárvány gyorsan és jelentős mértékben alakította át a bankolást” – mondta Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a Krónikának adott interjúban. Ugyanakkor a bank egy évvel ezelőtt meghatározott céljai nem változtak, az Apollo névre keresztelt fejlesztési stratégia alkalmazása talán gyorsított ütemben is folytatódik. Az 5 százalékos piaci részesedés elérését tűzték ki.
A két hónapig tartó korlátozásokat arra használta a bank, hogy alkalmazkodjon az új szociális és egészségügyi előírásokhoz, valamint a bankolással kapcsolatos átalakulásokhoz. Igyekeztek támogatni a közösségeket, a csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi és jászvásári kórházakat például adománnyal segítették.
Megújították a mikrovállalkozóknak szóló ajánlataikat, az IMM Invest program keretében félretettek bizonyos keretet a gazdaság legsebezhetőbb szereplői számára.
Fatér Gyula szerint a bankszektor állapotának valós elemzése 2021-ben lesz aktuális. Jelenleg a bankok minden szükséges eszközzel rendelkeznek a működésük biztosításához, a válság által súlyosan érintett területek támogatásához, a vállalatok finanszírozásához, valamint a magánszemélyek hitelekkel kapcsolatos terheinek néhány hónapra történő átvállalásához.
A sörrajongók kérései alapján összerakott receptből született meg.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.