Szlovákia az uniós támogatások kihasználása terén az Európai Unió három legrosszabbul teljesítő országa közé tartozik.
A brüsszeli ellenőrzések és a támogatások kifizetésének korrekciója után Szlovákiának a legutóbbi, 2007–2013-as programidőszakban 997 millió eurót kellett visszafizetnie, ebből 599 milliót az állam hibájából – írja az Új Szó.
A 2014-2020-as időszakban az EU 81 millió euró kifizetését utasította el.
Az uniós támogatások lehívását Veronika Remišová, a beruházásokért és digitalizálásért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a bürokrácia és a pályázati felhívásokat jellemző hibák nehezítik.
Előfordul például, hogy a kérvény benyújtása és a támogatás lehívása között 680 nap telik el. Az aktuális programidőszakban 150 millió euró nem került lehívásra. A 13,8 milliárd eurós csomagnak Szlovákia eddig csak a 32 százalékát hívta le.
Remišová ezért a kormány elé terjesztett egy törvénymódosítást az európai strukturális és beruházási alapok forrásainak felhasználásáról, hogy egyszerűsödjenek a pályázatok kiírásának és esetleges módosításának feltételei.
Bárhol kóstoltam, két napon keresztül előbb-utóbb felemlegették. Túl sokan ahhoz, hogy szó nélkül hagyjuk.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.