Kedd óta gyártják a Ford új hibrid modelljét, a Pumát a craiovai üzemben. A beruházás értéke 200 millió euró.
A Ford Puma az első hibrid autó, amelyet Romániában szerelnek össze, a kocsit 48 voltos technológiával és EcoBoost motorral, 456 literes térfogatú csomagtérrel látják el – írja a Krónika.
Az új modell gyártásának elkezdése érdekében a Ford tavaly év végén elkezdte az eljárást 1700 dolgozó alkalmazására, és megközelítőleg 200 millió eurót fektetett be a craiovai üzembe.
A Ford Puma a legkorszerűbb technológiával rendelkező gépkocsi, amit eddig Romániában gyártottak, és ugyanakkor az első hibrid modell is.
A Fordnak megközelítőleg 6000 alkalmazottja van, 2008 óta most először fog a craiovai üzem párhuzamosan két járművet gyártani. A Ford Pumát év végén kezdik értékesíteni az európai piacokon.
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.