Virtuális térbe költözik a Fiatal Vállalkozók Hete

2020. 11. 18., 16:00

Online és televíziós közvetítéssel rendezik meg az idei Fiatal Vállalkozók Hetét november 19-én és 20-án. Az ingyenes üzleti show előadója lesz mások mellett dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke, Gerendai Károly üzletember, valamint a Netpincér, a Ravak, a Panyolai Pálinka és az Oázis Kertészet első embere is.

2020. november 19-én és 20-án idén immár 13. alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a magyar gazdasági „utánpótlás-nevelés” fontos eseményét, a Fiatal Vállalkozók Hetét. A koronavírus-járvány miatt idén rendhagyó módon, virtuálisan lesznek követhetőek az üzleti show előadásai és kerekasztalbeszélgetései.

Az érdeklődők az országszerte 1,7 millió háztartásban elérhető Fix Tv kábeltelevízió képernyői előtt, valamint online streaming segítségével a világ bármely pontjáról követhetik a programot a fiatalvallalkozokhete.hu-n történt rövid regisztráció után.

Az idei fő téma az innováció, amely sok cég életében elengedhetetlen a vírus okozta válsághelyzet kezeléséhez. A programban tippek, előadások és érdekes pódiumbeszélgetések szerepelnek ismert vállalkozók és fontos állami szervezetek szereplésével.

„Nagyon fontos a rugalmasság a vállalkozóknak most, amikor minden a változásról szól. Szeretnénk biztos pont lenni számukra, ezért fontosnak tartottuk, hogy csak olyan témákról essen szó az idei Fiatal Vállalkozók Hetén, amely érdemi segítséget nyújt ebben az időszakban és segít fókuszált gondolkodással átlendülni a nehéz időszakon” – hangsúlyozta Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke (a fotón).

Az előadók közt szerepel Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és a Michelin-csillagos Costes étterem tulajdonosa, valamint Patai Zoltán, a Netpincér ügyvezetője is. Szintén előadást tart dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke és olyan ismert cégek első emberei, mint az Oázis Kertészet, a Ravak, a Panyolai Pálinka, a Teqball, vagy a Food Universum.

A program egyik idei támogatója a Magyar Divat és Design Ügynökség, akik jóvoltából az aktuális pályázati lehetőségekről és a kreatív ipar aktuális helyzetéről lesz látható kerekasztalbeszélgetés. Bata-Jakab Zsófia pedig azoknak ad majd ötleteket, akik a kreatív iparban szeretnének vállalkozást indítani. A műsorvezető mindkét nap Gundel Takács Gábor lesz.

A Fiatal Vállalkozók Hete tavaly közel tízezer érdeklődőt vonzott. A program célja, hogy bemutassa a vállalkozói és üzleti létet, s ezzel fiatalok tömegét inspirálja vállalkozás indításra. Az esemény ingyenes, bővebb információ és jelentkezés a következő weboldalon: http://fiatalvallalkozokhete.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 09., 18:20
Kiválóan teljesített a Széchenyi Kártya Program 2025 első félévében, a programban részt vevő bankok 8555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be 264,7 milliárd forint összegben – számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.
2025-07-10 17:10:00
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS