A Nógrádi Termékek Gasztropiacával és Vásárával egybekötött Vállalkozói Fórumot tart Varsányban a VOSZ.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Nógrád Vármegyei Szervezete a VOSZ Női Vállalkozói Szekciójával együttműködésben a Nógrádi Termékek Gasztropiacával és Vásárával egybekötött Vállalkozói Fórumot tart Varsányban.
Időpont: 2025. július 7. (hétfő) 16:00 órától
Helyszín: Varsányi Rozmaring étterem, Varsány, Kossuth út 1.
Program:
A házigazda Varsány polgármesterének, Kanyó Juditnak a köszöntője, a település bemutatása.
Rövid tájékoztatót tart a nógrádi VOSZ működéséről Czékmánné Kelecsény Ágnes, a VOSZ Nógrád vármegyei elnöke.
A vármegyei Női szekció vezetésére felkérik Kovács Tündét, az EXASOL Kft. társtulajdonosát.
Gláser-Katona Zsuzsanna, a VOSZ Női Vállalkozói Szekció Elnöke bemutatja a szekció tevékenységét, megosztja a résztvevőkkel az eddigi rendezvények tapasztalatait.
Bemutatkozási lehetőség keretében Dezsényné Boros Judit, a terényi Magosvölgyi Ökölógiai Gazdaság alapítója mutatja be gazdaságuk megalakulását, céljait és működését.
A Rövid Ellátási Láncról tart tájékoztatást, és bemutatja egyesületük munkáját dr Kujáni Katalin, a Kislépték Egyesület elnöke.
A Gasztropiac és Vásár során lehetősége lesz:
• Közvetlen kapcsolatba lépni élelmiszeripari termékek előállításával foglalkozó nógrádi termelőkkel és vállalkozásokkal.
• Megismerni és megkóstolni a régióban készült kiváló minőségű termékeket.
• Vásárolni és támogatni a helyi gazdaságot.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Előzetes részvételi szándékát kérjük, legkésőbb 2025. július 4-ig jelezze az alábbi elérhetőségek egyikén:
E-mail: tanacsado.nograd2@vosz.hu
Telefon: +36 302108382
Elektromos teherautók gyártásával és újabb kutatás-fejlesztési projekttel szélesíti magyarországi tevékenységi körét a BYD a komáromi üzemének nagyszabású bővítésével.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.