Turisztikai szakemberek készítik fel a riportereket

2019. 06. 08., 15:00

A Magyar Turisztikai Ügynökség a riporterek felkészítésében is szerepet vállal, hogy hitelesen mutassák be a Tour de Hongrie közvetítése alatt látható tájakat. A Magyar Kerékpáros Körverseny június 11-én rajtol Siófokon.

A nemzetközi mezőnyben 19 csapat 133 versenyzője száll majd nyeregbe, hogy hat nap alatt tizenegy megyét és több mint száz települést érintve teljesítse a 890 kilométeres távot – írja a turizmus.com.

A körverseny a turisztikai marketing szempontjából is kiemelt fontosságú – hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese a Tour de Hongrie sajtótájékoztatóján.

Németh Anna kiemelte, hogy a Tour de Hongrie nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi versenynaptárnak is jelentős eseménye. Ez azért is fontos, mert az MTÜ célja többek között Magyarországot úgy pozicionálni a turisztikai világtérképen, hogy minél több olyan turista érkezzen hazánkba.

A kormány az MTÜ-n keresztül kiemelten segíti a hazai kerékpáros körverseny megrendezését, az MTÜ támogatásával a nemzetközi közvetítéseken keresztül a világ 150 országában követhetik az eseményt, az M4 Sport mellett az Eurosport nézői is.

„Fontos, hogy a közel 900 kilométeres táv közvetítése alatt a riportereket is felkészítsük arra, hogy hitelesen és érdekfeszítően mutassák be a csodás tájakat, nevezetességeket. Az MTÜ a szervezőkkel együtt a riporterek felkészítésében is szerepet vállal” – mondta Németh Anna.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS