Szladits Károly Nemzetközi emlékkonferenciát szervezett Dunaszerdahelyen a Közép-európai alapítvány

Szladits Károly Nemzetközi emlékkonferenciát szervezett Dunaszerdahelyen a Közép-európai alapítvány
2023. 04. 25., 15:52

„A közjog és a magánjog a változó időben” nevet viselő egész napos szakmai konferencián neves külföldi és hazai előadók tisztelegtek a 152 évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen született, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának is megválasztott egyetemi tanár kimagasló életműve előtt.

Szladits Károly szakmai munkásságának legjelentősebb eredménye a Magyar magánjog című gyűjteményes munka, amelynek főszerkesztője és egyik társszerzője volt. Hatkötetes monográfiájában a második világháború előtti polgári jogot elemezte.

A szakmai konferencia résztvevőit Varga Judit Magyarország igazságügyi minisztere és Viliam Karas, a Szlovák Köztársaság igazságügyi minisztere üdvözölték.

Dr. Mészáros Lajos emeritus alkotmánybíró és egyben a konferencia védnöke nyitó beszédében arra emlékeztetett, hogy Szladits Károly munkásságán keresztül nagy hatást gyakorolt a jogtudományra és ezáltal a bírói gyakorlatra is. Szakmai leiratai kiállták az idő próbáját: „Ma, amikor a tudományos műhelyek magánjogi doktrínákról értekeznek, amikor az Alkotmánybíróság, a Kúria és a rendes bíróságok bírói igyekeznek meglelni az igazságot, az egyik igazi véleményformáló autoritás, akivel magánjogi kérdésekben, jogvitákban érvelnek, az Szladits Károly.”

A konferencia résztvevői a délelőtt folyamán elsőként Sulyok Tamás, a magyar Alkotmánybíróság elnökének „Magánjogi gondolatok érvénysülése az Alkotmánybíróságon Szladits Károly nyomán” című előadását hallhatták. Ezt követően Szigeti Ľuboš, a szlovák Alkotmánybíróság elnökhelyettese, Paczolay Péter, az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírója és Števček Marek, a Pozsonyi Comenius Egyetem rektora szólaltak meg. 

A délutáni előadásokat Pfundtner Edit, a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának államtitkára moderálta. Szladits Károly munkásságát előadásaikban Patyi András, a Kúria elnökhelyettese, Šikuta Ján, a szlovák Legfelsőbb Bíróság elnöke és Ida Hanzelová, a szlovák Legfelsőbb Bíróság volt bírója is méltatták. A román közjog és magánjog helyzetéről Puskás Bálint és Varga Attila a román Alkotmánybíróság bírói értekeztek. Korhecz Tamás, a szerb Alkotmánybíróság bírója a szerb állam kártérítési felelősségéről beszélt. 

A Közép-európai alapítvány (CEF) egyik fontos célja, hogy megteremtse a közös gondolkodás nyílt fórumait, ezért megtiszteltetésnek érezte, hogy főszervezője lehetett ennek a magas szakmai értékű rendezvénynek és ezzel tiszteleghetett a magyar jogtudomány, illetve a 20. századi modern magyar magánjog iskolateremtő egyéniségének, Szladits Károlynak.

Fotó: Varga Judit Facebook-oldala

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS