Sopronban rendezik az első FesztiválExpót

Sopronban rendezik az első FesztiválExpót
2023. 04. 23., 16:33

Hagyományteremtő céllal rendezik meg április 27. és 30. között az első FesztiválExpót a SopronFesten. A Hajógyár, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) és a VOLT Produkció szervezésében megvalósuló program célja, hogy a fesztiválszezon kezdetén találkozzanak a hazai fesztiválok szervezői és megmutassák, mire lehet számítani a következő hónapokban az ország számos pontján zajló fesztiválokon.

A FesztiválExpó programja nyilvános, minden nap déltől 14 óráig a Liszt-központban 10-10 percben prezentálják a fesztiválszervezők idei terveiket.

Lobenwein Norbert, a FesztiválExpó alapítója rámutatott, hogy nyáron egymást érik a fesztiválok, a fesztiválozás pedig ma már korosztálytól függetlenül a nyaralás szerepét tölti be és turisztikai jelentősége is igen nagy.

Majdnem ennyire fontos az is, hogy a szakma képviselői egy fesztiválon találkozzanak akkor, amikor még lehetőségük és idejük is van beszélgetni egymással - emelte ki, hozzátéve, hogy reményei szerint a SopronFest, amely az év egyik első fesztiválja, jó lehetőséget jelent minderre.

Dénes Adél, a Hajógyár főszerkesztője, a FesztiválExpó társszervezője szerint fontos a diskurzus a fesztiválszervezők között, mert összefogva jelentősen erősíthetik a hazai zeneipart.

Botond Szabolcs, az MTPA társelnöke azt emelte ki, hogy az alapítvány legfőbb célja összehozni a rendezvényipart, ezért szinte gondolkodás nélkül mondtak igent a SopronFest megkeresésére a FesztiválExpó kapcsán.

A nyári szezon előtt ez egy hiánypótló lehetőség a fesztiválszervezők számára, ahol kötetlen keretek között mutathatják meg, mivel készülnek az idei évre, megoszthatják egymással az aktuális kihívásokat és sikereket, egyeztethetnek közös céljaikról.

A FesztiválExpón jelen lesz a Balaton Sound, a Bánkitó Fesztivál, a Bartók Tavasz és a Liszt Ünnep, a Bátorkeszi Borfesztivál, a Budapest Ritmo, a Campus Fesztivál, a Doublerise, a Fekete Zaj Fesztivál, a FEZEN, a Fishing on Orfű, a Gombaszögi Nyári Tábor, a Gourmet fesztivál, a Gyerek Sziget, az Inota Festival, a Kolorádó Fesztivál, a La Boum, a Made in Debrecen, az MCC Fesztivál, a Művészetek Völgye, a Paloznaki JazzPiknik, a Plázs Siófok, a RockBalaton Fesztivál, a STRAND Fesztivál, a Sziget Fesztivál, a SZIN, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, a VeszprémFest, a Veszprémi Utcazene Fesztivál és a ZamJam. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS