Pályaválasztás előtt álló fiatalokat várnak az Akvárium Klubba

2022. 10. 08., 15:19

Számos nagyvállalat, egyetem és kutatóintézet részvételével tudományos fesztivált rendeznek október 18-án, az Akvárium Klubban, amelynek programjain a jövő munkahelyeivel ismerkedhetnek meg a pályaválasztás előtt álló általános iskolás és középiskolás, valamint egyetemista diákok.

A szervező Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szerint a rendezvény célja, hogy szórakoztató módon mutassa be a fiataloknak STEM-szakmák (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) sokszínűségét és a jövőben rejlő lehetőségeket.

A fesztiválon délelőtt előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken, délután pedig csapatversenyeken vehetnek részt a fiatalok.

Az eseményen kiderül egyebek mellett, hogy mit csinál a UX designer, mi fán terem az adattudós, a környezetvédelmi mérnök vagy a mechatronikai mérnök, mivel foglalkozik az egészségügyi, a logisztikai vagy az anyagmérnök.

A fesztiválon arra is választ kaphatnak a résztvevők, hogy  milyen szoftvert hívnak segítségül a kedvenc hollywoodi sorozataink fordításához, milyen környezetvédelmi megoldásai lehetnek egy mobilcégnek, hogyan működik az öntöződrón és okostraktor, milyen lehet a jövő városa, vagy hogy hol tart most a mesterséges intelligencia.

Az eseményen a pedagógusokat és a szülőket műhelyfoglalkozások várják, amelyeken többek között azt a témát járják körül, hogy a felnőttek hogyan segíthetik a fiatalok pályaválasztását.

A Lányok Napja Fesztiválon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az esemény honlapján tehetnek meg az érdeklődők (https://lanyoknapja.hu/).

A Nők a Tudományban Egyesület 2023. április 27-én rendezi meg a Lányok Napját, amelyen számos vállalat, egyetem és kutatóintézet nyitják meg a kapuit a fiatalok előtt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-27 11:20:00
2023 augusztusában az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek, így 12 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Budapesten a havi drágulás „mindössze” 0,3 százalékos volt – derül ki a KSH–ingatlan.com-lakbérindex legfrissebb adataiból.
2023-09-27 09:20:00
A GVH Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint 1000 érintett vásárlónak összesen több mint 20 millió forint kompenzációt fizet.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS