Október 8-ig visszanézhetőek a Cégek Éjszakája rendezvény előadásai a virtuális felületen

2020. 09. 27., 17:00

A Cégek Éjszakája több nagy múltú cég és közel 800 érdeklődő vett részt a virtuális térben. 3D-s technika segítségével nyíltak meg a vállalatok kapui, a látogatókat pedig számtalan program várta.

„Átalakulóban van a munkaerőpiac, mind a munkavállalók, mind pedig a munkaadók számos kihívással néznek most szembe, és új kérdések merülnek fel az employer branding területén is, így kifejezetten izgalmas pillanatban tartottuk meg hazánkban első alkalommal a Cégek Éjszakáját” – mondta Deák-Nagy Csilla, a rendezvény szervezője.

A virtuális térben zajló rendezvény több mint 30 programján a látogatók előzetes regisztráció után, ingyenesen vehettek részt. A 3D-s téren keresztül csatlakozók a videójátékok jól ismert eszközeivel mozoghattak a standok között, illetve léphettek be a cégekhez, de azok is könnyedén el tudtak igazodni, akik a hagyományos digitális tereket látják át jobban.

„Büszkék vagyunk rá, hogy idehaza is bemutatkozott a Cégek Éjszakája, rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak. A virtuális tér egy érdekes próba, remek kiegészítője lehet élő rendezvényeknek, de a jövőben lehetőséget adhat a rugalmasabb munkavégzésre, mint a távmunka egy továbbfejlesztett verziója” – tette hozzá Deák-Nagy Csilla.

A felület október 8-ig nyitva áll az érdeklődők előtt – visszanézhetik a programokat, megnézhetik a nyitott álláslehetőségeket és esetenként önéletrajzot juttathatnak el a résztvevő cégekhez.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS