Okosotthont imádó feleséggel is találkozhatunk a konferencián

2021. 02. 11., 10:45

A magyarok is egyre szélesebb körben érdeklődnek az okosotthon koncepciója iránt. Ma már a lehetőségek szinte végtelenek, de eligazodni köztük korántsem egyszerű. Most mindent megtudhatunk egy helyen, a Smarthome Expo nevű első magyar okosotthon-konferencián. A február 18. és 20. között, három színpadon zajló online rendezvény több mint 50 előadással, podcast-felvételekkel és kerekasztal-beszélgetésekkel várja az érdeklődőket.

Nemrég még keveset tudtunk az okosotthonokról, ám néhány év alatt sokat változott a helyzet: 2021-ben már a magyar otthonokban is széles körben alkalmaznak digitális megoldásokat.

„A tavalyi év óta hatványozott az érdeklődés a smart home-technológia iránt. Sokkal több időt töltünk otthon, mint korábban, így természetesen felmerül az igény, hogy a négy fal közt is a lehető legkényelmesebben éljünk” – mondja Zsák Péter, a Smartopert Kft. ügyvezetője.

De nem csak ez változott a koronavírus kezdete óta: míg korábban sokan furának találhattak volna egy online konferenciát, idén már senki nem lepődik meg rajta, ha egy rendezvény a virtuális térbe költözött. Már csak ezért is épp most jött el az első hazai Smarthome Expo ideje.

A rendezvényen a gyártóktól a kivitelezőkön át a hobbistákig mindenki képviselteti magát, akire érdemes odafigyelni a témában.

Különleges aktualitása is van az otthonfejlesztésnek: idén az igényelhető állami támogatásoknak köszönhetően sokan vágnak bele az építkezésbe és a felújításba, amihez a konferencián rengeteg ötletet és inspirációt találhatnak.

A legtöbb felület nyomógombbá alakítható

Milyen programokra számíthatunk a konferencián? Többek közt bemutatásra kerül például egy magyar fejlesztés, a Material Button, amely segítségével a legtöbb otthoni hagyományos felület – annak bármilyen módosítása vagy megbontása nélkül – nyomógombbá, fényerőszabályzóvá vagy lépésérzékelővé alakítható.

„Ma már nem csak okosajtók vagy telefonnal irányítható lámpák léteznek, hanem komplex rendszereket lehet kezelni, amelyek, ha megfelelően működnek, óriási megelégedettséget adhatnak a felhasználónak. Kütyükből is óriási a kínálat, ezért szükséges a tudatosság a vásárlásban és a szakemberválasztásban is” – mondja Zsák Péter.

Az előadások során kiderül az is, mely okoseszközök mennyire tekinthetők biztonságosnak, és mi jelenthet garanciát a minőségre. A Chameleon Smart Home színpadon ráadásul virtuális okosotthon-túrákon is részt vehetünk majd.



Közben a Legrand Netatmo színpadán választ kapunk olyan alapvető kérdésekre is, mint hogy az okos ház miért is nem a „sznobéria, procc, a gazdagok felesleges luxusa?, a Feleség Elfogadási Faktor halála” című előadás további sztereotípiákat is igyekszik lerombolni, így például azt, hogy a „ház urának” egyszemélyben kell döntenie az okosotthon-megoldásokról és a többi ott lakónak ebben csak „elfogadási joga” van. És ki is mondhatná ezt el mindent hitelesebben, mint egy okosotthon-rajongó feleség?

Megtudhatjuk azt is, hogyan optimalizálhatjuk a home office-t, hogyan működik az ország első okoshotele, az Intelligens épületek színpadon pedig kiderül, hogy mi a sikeres okosotthon telepítők titka.

„Mielőtt belevágunk az otthonunk okosításába, fontos átlátnunk, pontosan mik az elvárásaink és a lehetőségeink. Éppen erre a tájékozottságra tehet szert az, aki részt vesz a Smarthome Expón” – mondja Zsák Péter.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 14:22:07
A Növekedési Hitelprogram keretében folyósított zöld hitelek igénylésének lehetősége egy éve véget ért, de bizonyos bankok továbbra is fenntartanak kedvező feltételek mellett kínált „piaci zöld hiteleket” már használt ingatlan felújítása esetén is. A Credipass pénzügyi szakértői összeszedték a legfontosabb előnyöket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS