Nemzetközi workshop a zöld marketingüzenetekről

2024. 01. 18., 18:10

A Gazdasági Versenyhivatal január 24-én online, angol nyelvű workshop keretében vitatja meg külföldi versenyhatóságok, illetve szakmai szervezetek képviselőivel a zöld marketingüzenetek vizsgálatának eredményeit.

A workshopon a GVH szakemberei ismertetik a januárban nyilvánosságra hozott, a környezetvédelemhez kötődő állításokat vizsgáló piacelemzés megállapításait és javaslatait.

A nemzeti versenyhatóság 2024. január 11-én tette közzé a környezetvédelemhez kötődő állításokat vizsgáló piacelemzésének tanulmányát, melyben számos javaslattal élt a jogalkotó és a piaci szereplők irányába is. A piacelemzés során a hatóság szakemberei a zöld állítások elterjedtségét és a fogyasztókra, valamint a fogyasztók döntéseire gyakorolt hatásukat vizsgálták.

A GVH vizsgálói többek között arra a következtetésre jutottak, hogy sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével. Ezért a GVH többszintes, államilag szabályozott fenntarthatósági jelölőrendszer kialakítását javasolja a jogalkotónak.

A piackutatás minél szélesebb körű hasznosulása érdekében, továbbá a fogyasztóvédelmi jogérvényesítés zöld átállásban betöltött növekvő szerepének megvitatására a GVH „Investigating the green marketing messages – a zöld marketingüzenetek vizsgálata” címmel online, angol nyelvű workshopot szervez.

A rendezvényen részt vesznek a brit és a lengyel versenyhatóságok szakemberei ismertetve saját hatóságaik ügyeit és tapasztalatait a zöld marketingüzenetek témakörében.

Az online workshop időpontja: 2024. január 24. 9:00 óra

Jelentkezési szándékát, az adatkezelési tájékoztató elolvasását követően, az alábbi linken jelezheti: 

https://forms.office.com/e/BPCh7eHnzx?origin=lprLink 

A csatlakozáshoz szükséges Microsoft Teams link a regisztrált személyek számára kerül kiküldésre a rendezvényt megelőzően.

GVH

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS