Megnyílt a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari Szakkiállítás

Megnyílt a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari Szakkiállítás
2022. 03. 22., 17:39

Megnyílt a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás a Hungexpón.

„A világjárvány idején számos gazdasági szektorban alakultak át az erőviszonyok, de az újraindulási versenyben Magyarország jó esélyekkel bír, mert a válság idején is folytatta a fejlesztéseket” – mondta az eseményt megnyitó élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár. Bognár Lajos (a képem, fotó: Fekete István) kiemelte, hogy a magyar agráriumot a megbízhatóság, a minőség, a versenyképesség jellemzi a teljes élelmiszerláncban. Mint fogalmazott, a koronavírus-járvány ennek minden szereplőjét nehézségek elé állította, az éttermek, boltok, vállalkozások bezárása és a közétkeztetés átmeneti szüneteltetése új kihívásokat teremtett. „Az élelmiszeripar 2020-ban az egyetlen feldolgozóipari ágazat volt, amely ha minimálisan is, növekedést tudott felmutatni, ez – az exportlehetőségek szűkülését is figyelembe véve – különösen fontos. Ez jelentős mértékben annak köszönhető, hogy a hazai élelmiszeripar fejlesztésére 300 milliárd forintos fejlesztési forrást allokált a kormány, a végösszeg pedig a 470 milliárdot közelíti.”

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a Sirha szakkiállítás ad otthont a Bocuse d'Or európai döntőjének, valamint a közétkeztetési szakácsversenynek. Bognár Lajos mérföldkőnek nevezte azt a 2020-as kormányrendeletet, amely alapján közbeszerzés keretein belül pályázó közétkeztetőknek az idei évtől legalább a beszerzett termékek összértékének 60, jövő januártól legalább 80 százalékát a közétkeztetési rövidellátási láncban beszerzett termékekből, illetve helyi élelmiszertermékekből kell biztosítaniuk. „Célunk továbbra is az, hogy a magas minőségű alapanyagot egyrészt itthon használják fel, másrészt exportképességünk is fokozódjon.”

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a szállodákat, éttermeket és kávéházakat tömörítő iparág, a HoReCa, a válság idején nem a sebeit nyalogatta, hanem fejlesztett, és túlszárnyalta a várakozásokat. „A Sirha élelmiszeripari szakkiállításon 16 ország háromszáz kiállítója március 24-ig három pavilonban mintegy 30 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit, szolgáltatásait, fejlesztéseit. A Sirha Budapest mára egyértelműen a régió legnagyobb szakkiállítása lett.”

A pandémia alatt a Hungexpón hatalmas fejlesztések valósultak meg, a mostani a teljesen megújult Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ egyik első nemzetközi megmérettetése – számolt be a vezérigazgató. A Sirha eseményeiből kiemelte a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjét, amelyet 2016 után másodszor rendeznek a magyar fővárosban; a Sirha Desszert Versenyt, a Közétkeztetési Versenyt, a cukrász- és pékbemutatókat, szakmai konferenciákat, valamint az idén először megszervezett, száz nemzetközi borszakértő és hetven hazai borász részvételével zajló Hungarian Wine Summitot.

A megnyitón köszöntőt mondott Florent Suplisson, a Gl Evans gasztronómiai rendezvények igazgatója is. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 17., 16:05
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, a horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és tb-kockázatot húzunk magunkra? A kérdésre a Niveus szakértője válaszol.
2025-07-18 18:15:00
Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  Rovathírek: HIPA

Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A Siemens a világ vezető automatizálási és robotikai szakkiállításán, a müncheni automaticán mutatta be intralogisztikai fejlesztéseit. Ezekkel már nem csak nagyvállalati, hanem kkv-szinten is elérhetővé válnak a vállalat raktárautomatizáló megoldásai. Boros Péter, a Siemens Zrt. szakértője kérésünkre bemutatta az autonóm mobil robotokban (AMR) és automatizált irányítású járművekben (AGV) rejlő új lehetőségeket, amelyek üzembe helyezését és működtetését új dimenzióba emeli az Operations Copilot rendszer, valamint a Safe Velocity szoftvermegoldás. Előbbivel, a mesterséges intelligencia alapú felületén keresztül beszélgetésbe is elegyedhetünk, míg utóbbi hibabiztosan felügyeli a járművek sebességét, lehetővé téve, hogy a biztonsági lézerszkennerek védőmezői valós időben igazodjanak az adott környezethez.
Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS