Kovács Zoltán: példaértékű a magyar vadgazdálkodás

2021. 09. 26., 17:45

Magyarországon példaértékű a vadgazdálkodás, a természeti kincsek kezelése – mondta Kovács Zoltán az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos a rendezvényen vasárnap Budapesten.

A kormánybiztos a Fenntartható Vadgazdálkodásról Szóló Együttműködés (CPW) vadvilág fórumának megnyitó plenáris ülésén elmondta: 5 évvel ezelőtt alakították ki azt a jogi keretet, amely ma a vadászatot szabályozza.

Kovács Zoltán arra biztatta a konferencia résztvevőit, tekintsék meg a magyar utat, mert lehet, hogy találnak olyan elemet, amelyet saját országaikban is alkalmazni tudnak.

A világkiállítás jelmondatáról pedig megjegyezte, az, hogy egyek vagyunk a természettel, azt jelenti, minden szükséges és rendelkezésre álló eszközzel biztosítani kell a természeti környezet fenntartható használatát.

Elizabeth Maruma Mrema, a Biológiai Sokféleség Egyezmény főtitkára videóüzenetében elmondta, a Fenntartható vadgazdálkodással foglalkozó együttműködési partnerség 14 nemzetközi szervezetből áll. A partnerségi szervezetet 2013-ban hozták létre, célja, hogy a szárazföldi gerinces vadon élő állatokkal való fenntartható gazdálkodást előmozdítsa a biológiai sokszínűség megőrzésével. (MTI)

(Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-22 12:30:59
Ahhoz, hogy a nyári sörünk igazán frissítő legyen, a komló adta aromák elengedhetetlenek. Ez a növény azonban nem csak a kedvenc alkoholos italunk fűszere – ennél sokkal izgalmasabb.
2024-06-21 22:10:07
A „Befektetés Sanghajban, osszuk meg a jövőt!” eseményt, amelynek a házigazdája a Sanghaji Kereskedelmi Bizottság volt, a Magyar Tudományos Akadémián rendezték meg június 18-án. Az eseményen jelentős számban képviseltették magukat magyar vállalkozások.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS