Ki lesz a ZsetOnok Mestere 2022-ben?

2022. 01. 27., 16:33

2022. január 27-én ismét meghirdeti fiataloknak szóló „ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre!” elnevezésű versenyét a Pénzügyminisztérium – jelentette be Balogh László, a tárca pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

A kezdeményezéshez idén először csatlakozott az Államadósság Kezelő Központ Zrt., emellett továbbra is a támogatók között van a Magyar Államkincstár, a Pénziránytű Alapítvány és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) is.

A kormány pénzügyi tudatosság-fejlesztését szolgáló stratégiájának egyik legfőbb törekvése, hogy az iskolarendszerben tanuló fiatalok elsajátíthassák azokat a pénzügyi ismereteket, amelyeket a mindennapi életben is hasznosítani tudnak, így megalapozott pénzügyi döntéseket hozhatnak majd. A most induló „ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre!” játékos vetélkedő is ezt a célt szolgálja – hangsúlyozta Balogh László. Tavaly több mint 36 ezer regisztrált kitöltője volt a játéknak, valamint a teszteket még 18 ezer érdeklődő is kitöltötte versenyen kívül. A tesztsorokat úgy állították össze a szakemberek, hogy gyakorlati példákon keresztül, sokszor játékosan jusson ismeretekhez a kitöltője.

A most induló játékban külön kategóriában vehetnek részt a 14–19 éves középiskolások, valamint idén újra a 19-24 éves főiskolások és egyetemisták. Mindkét korcsoport számára 200-200 különböző nehézségi szintű kérdésből, egy program véletlenszerűen választ ki 16–16 kérdést. A teszt – versenyen kívül – regisztráció nélkül a 24 év fölöttiek részére is rendelkezésre áll.

A középiskolások közül az első 150 legjobb eredményt elérő jut tovább a középdöntőbe. Közülük a legjobb 10 – előzetes tervek szerint már személyes részvétellel – 2022. március 25-én a Pénzügyminisztériumban megrendezendő döntőben vehet részt, ahol izgalmas, interaktív vetélkedő során dől majd el, ki lesz 2022-ben a ZsetOnok Mestere. Az egyetemistáknak, főiskolásoknak összeállított játék kétfordulós lesz, és kizárólag online zajlik. Mindkét korcsoportban értékes elektronikai eszközökkel – X-boxszal, elektromos rollerrel, okostelefonnal, laptoppal, tablettel – díjazzák az első három helyezettet.

A helyettes államtitkár szót ejtett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek a fiatalok pénzügyi tudását mérő nemzetközi tanulói teljesítményvizsgálatáról is (OECD PISA-kutatás). Elmondta, hogy Magyarország 2022-ben vesz részt először ebben a széles körű felmérésben. A kormány pénztudatossági programjai hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre több fiatal számára lesz magától értetődő számos olyan pénzügyi fogalom és folyamat, mint például a THM, az előtörlesztés, az állampapír vagy az öngondoskodás és családi költségvetés készítés. (Pénzügyminisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 05. 20., 09:12
Újfajta szemlélettel kell a logisztikai iparág problémáit megoldani. Az új idők új megoldásokat követelnek, ennek mi is a részesei vagyunk – mondta az Üzletemnek Honosiné Máhr Ágnes, a Ho-Máhr Trans ügyvezetője, pénzügyi és szakmai vezetője.
2022-05-22 13:51:14
Hajós Balázst, a Schneider Electric Zrt. értékesítési igazgatóját választották a HBLF egyik új elnökségi tagjának. A szakember több mint egy évtizedes tanácsadói és értékesítési tapasztalattal rendelkezik.
2022-05-22 12:22:56
Szeretünk inni. Persze csak módjával. És amikor iszunk, az mindig több mint egyszerű piálás. Néha eszünk is, és erről a kettőről mindig eszünkbe jut valami. A Mindegy csak folyjon! a Gusto magazin és az ÉrdFm 101.3 közös podcastja.
2022-05-21 15:38:11
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2022. május 20-án tartotta a kamarai választásokat, amelyen kimagaslóan sokan, az előzetes, nem hivatalos adatok szerint mintegy 79 ezren adták le voksukat. A részvétel közel kétszer akkora volt, mint a legutóbbi, 2017. évi kamarai választásokon.

  Rovathírek: GUSTO

Szeretünk inni. Persze csak módjával. És amikor iszunk, az mindig több mint egyszerű piálás. Néha eszünk is, és erről a kettőről mindig eszünkbe jut valami. A Mindegy csak folyjon! a Gusto magazin és az ÉrdFm 101.3 közös podcastja.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS