Kezdődik az SZTE Szabadegyetem új szemesztere

2020. 02. 11., 12:15

A hagyományokhoz híven a Házasság hetéhez kapcsolódó előadással szerdán este megkezdődik az SZTE Szabadegyetem tavaszi, immár huszonötödik szemesztere – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.

Az SZTE közkedvelt ismeretterjesztő programjának következő félévében az egészségtudományé és az egészséges életmódé a főszerep – közölte Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes.

A nyitóelőadást Tapolyai Emőke, a katolikus szeged-csanádi egyházmegye CsaládKözPontjának munkatársa tartja A szexualitás ajándéka és csapdái címmel. Az új szemeszterben rajta kívül több más vendégelőadó – például a Bécsi Napló főszerkesztője, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont irodalomtörténésze – is szót kap.

Az előadások csaknem négyötöde a Szegedi Tudományegyetem oktatóinak és kutatóinak ad lehetőséget arra, hogy megoszthassák az érdeklődőkkel nemzetközi téren is jelentős eredményeiket.

Kiderül például, hogy valóban a hangyák-e földünk urai, szó esik a koraszülés megelőzéséről, diagnózisáról és kezeléséről, de előadást hallhat a közönség Csáth Gézáról és Soren Aabye Kierkegaardról is.

Az előadás része az SZTE Szabadegyetem tantárgynak, a hallgatók kreditpontot kapnak érte. A közönség számára adott a lehetőség arra, hogy közvetlenül kérdéseket tegyenek fel, az előadások pedig – a korábbi szemeszterekhez hasonlatosan – utólag megtekinthetők az SZTE Tudásportálján. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-28 09:50:00
Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, főként a mikro- és kisvállalkozásokat – tájékoztatott az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS