Június 20-án tartják a Vállvetve Apával napot a munkahelyeken

Június 20-án tartják a Vállvetve Apával napot a munkahelyeken
2022. 04. 19., 20:17

Öt évvel ezelőtt indult el a Férfiak Klubja Független Társadalmi Szervezet kezdeményezése, hogy legyen az évnek egy napja, amikor az édesapák bevihetik a munkahelyükre a gyerekeiket. A Vállvetve Apával nap – amelyre idén június 20-án, hétfőn kerül sor – évről évre egyre nagyobb ismertségnek és népszerűségnek örvend annak ellenére, hogy a közösségi élményeket a Covid járvány jelentősen megnehezíti.

Még a karanténévek sem tudták megakadályozni, hogy az Apák napját, június harmadik vasárnapját követő hétfőn az édesapák bevigyék magukkal a munkahelyükre a gyereküket akár valóságosan, akár csak virtuálisan. Már száz felett van azoknak a cégeknek a száma – kis-, közepes, nagy- és multinacionális vállalatok egyaránt – amelyek lehetővé tették ezt a munkavállaló édesapák számára.

Minden édesapa megerősítheti, hogy az így együtt töltött idő mind neki, mind a gyerekeinek örök élmény marad. Ez az évnek egy olyan kitüntetett napja, amikor nem kell választani munka és család között. Most minden édesapa megmutathatja, hogy mit tud, amire otthon nem biztos, hogy mindig van mód. Kompetensnek mutatkozik, magabiztosan teszi a dolgát, dönt, végez, elintéz, miközben a cselekedeteivel mutat példát a gyerekeinek.

Az együtt töltött napnak nagyon sok szimbolikus és gyakorlati haszna van mind az apák és gyermekeik, mind pedig a munkáltatók számára. „Pontosan tudjuk, hogy milyen pótolhatatlan szerepük van az apáknak a gyerekeik felnevelésében” – mondja Bedő Imre, a Vállvetve Apával nap programot elindító Férfiak Klubja alapítója. – Számunkra világos, hogy az Apák napját érdemes jelentős ünneppé fejleszteni, hogy megbecsüljük az édesapákat, és a fiatal férfiak körében népszerűsítsük az apaságot.”

Idénjúnius 20-án, hétfőn jön el az a nap, amikor hívunk minden vállalatvezetőt, HR igazgatót, hogy csatlakozzanak a Vállvetve Apával nap kezdeményezéshez és tegyék lehetővé a cégüknél dolgozó édesapák számára, hogy egy napot együtt tölthessenek a gyerekükkel a munkahelyükön. Ez kiváló lehetőséget teremt a munkáltatóknak, hogy megmutassák, nem csak alkalmazottként, hanem emberként is fontosak számukra a munkatársak.

Ha láthatják a gyerekek, hogy hol tölti az édesapjuk az idejének a jelentős részét, mihez ért szakmailag, milyen nélkülözhetetlen értékei miatt néznek fel rá munkatársai, akkor épülni fog az apa és gyermeke közötti szeretet, tisztelet és megbecsülés, hiszen Apa mintát, követendő példát mutat a gyermekének egy annak ismeretlen közegben is. A Vállvetve Apával nap lehetőséget ad az apáknak, hogy büszkék lehessenek, mert kollégáik, beosztottjaik és főnökeik, a vállalat, az egész társadalom felnéz rájuk – éppen az apaságuk, vállalt elköteleződésük, családjuk miatt.

A vállalat részéről ez családbarát intézkedés és népszerű társadalmi felelősség felvállalása. A Vállvetve Apával nap társadalmi szempontból továbbá azért is hiánypótló kezdeményezés, mert nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a gyerekek lássanak igazi munkahelyeket, ahol valódi munka folyik. Ahogy annyi minden mást is, úgy a munkaetikájukat, a munkához való hozzáállásukat is az édesapjuktól sajátítják el a gyerekek.

A Férfiak Klubja Vállvetve Apával nap kezdeményezéshez ide kattintva lehet csatlakozni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS