Füred Kapitány és a többiek: több gyerekprogram kell a Balatonra

2020. 01. 06., 18:05

Idén több és a kor követelményeihez jobban igazodó gyerekprogram kell a turisztikai övezetbe – hangsúlyozza Éskovács Péter, a Füred Kapitány akció tanácsadója.

Sok szállodai és vendéglátós szakember azt gondolja, hogy ha van pelenkázó és etetőszék a szállodában, akkor már gyerekbarát a Balaton. Túlzás lenne azt mondani, hogy nem családbarát a régió, de sokan úgy gondolják, hogy ezen a területen vannak a legnagyobb tartalékok.

Művészeti, zenei, gasztronómiai és sportfesztiválok kavalkádja várható idén is a Balaton partján. Ennek is köszönhető, hogy a térségben a vendégéjszakák száma évről évre növekszik, mostanra jóval meghaladja a négymilliót. A régióban Hévíz adja a vendégéjszakák egyharmadát, amely inkább az idősebb generáció utazási aktivitásának köszönhető. A balatoni településeken megjelenő zenei fesztiválok a fiatalabb korosztályban is népszerűvé teszik a Balatont. Ugyanakkor a gyermekes családok száma még növelhető lenne a régióban, ha számukra is lennének színvonalas programok. Ezekből meglehetősen kevés van, és azok is leginkább a nyári szünidőre koncentrálódnak. A szolgáltatók többsége nincs is felkészülve az eltérő életkorú gyermekekkel érkező családok fogadására.

A legtöbb szállodában van ugyan pelenkázó és etetőszék, de ezekben a külsőségekben ki is merül a gyermekek iránti figyelem. Ráadásul a legtöbb helyen a gyermekbarát kifejezés egyenlő a bababarát szolgáltatásokkal, de az 5 és 16 év közötti gyerekek igényeivel nem foglalkoznak, a „kamaszbarát" szolgáltatás kifejezést egyáltalán nem ismerik. A legtöbb szolgáltató úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a kamaszokat nem hozza lázba a gyerekanimáció, nem játszanak órák hosszat a légvárban – mondta Éskovács Péter, a Füred Kapitány akció tanácsadója. Meg kell nézni, hogy mi érdekli ezeket a kamaszokat a hétköznapokban. Nehéz kihúzni őket a számítógépek elől, olyan sztárjaik vannak, akikről a szülők sosem hallottak. Meg kell próbálni az őket érdeklő virtuális világot a szabadba áthelyezni, és az őket érdeklő fiatalokkal szervezni programokat.

Idén ilyen programok kidolgozására vállalkozik az az akció, amelyben bevetik a hat éve létrehozott mesehőst, Füred Kapitányt is. A balatoni mesefigura segítségével próbálják majd „lefordítani” a gyerekek nyelvére is azokat az eseményeket, programokat, történelmi és természetismereti információkat, amelyek a családok számára is érdekesek lehetnek.

Az akcióban idén is együttműködnek majd a Balatoni Hajózási Zrt., a Balatoni Kör és a Balatoni Turizmus Szövetség szakembereivel. E mellett, számos német és osztrák játékgyártó, bank, francia naptejforgalmazó is támogatja az idei akciót.

A kampányban részt vesznek majd autós márkák és sportszövetségek is. Ugyanakkor fel szeretnék venni a kapcsolatot a Magyar Turisztikai Ügynökség által kidogozott Kajla-programmal és a Palóznaki Jazzpiknik szervezőivel is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.