Ennyien még nem neveztek a Virágos Magyarország versenyre

Ennyien még nem neveztek a Virágos Magyarország versenyre
2022. 06. 20., 21:17

349 település összesen 452 pályázattal nevezett a június 15-án zárult Virágos Magyarország versenyben. A rövidesen induló, több mint 150 kertész- és tájépítész szakember közreműködésével zajló zsűrizést követően az őszi, ünnepélyes díjátadón derül ki, hogy mely közösségek kapják az elismeréseket.

Magyarország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyében évről évre egyre több települési önkormányzat mutatja meg az ország nyilvánosságának és a szakmai szervezetek képviselőinek megszépült közterületeit, gondozott zöldfelületeit. A növekedésnek csak a pandémia szabott gátat: az elmúlt két évben nem volt lehetőség a versenyt a hagyományos módon megrendezni.

Idén a Virágos Magyarország visszatért hagyományaihoz, és újra öt települési kategóriában – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig – várták a pályázatokat, melyeket személyes látogatás során értékel majd a szakmai zsűri.

A Szervezőbizottság örömére idén rekordszámú nevezés érkezett a versenyben: 349 település – köztük 33 határon túli magyar közösség – összesen 452 pályázattal képviselteti magát a megmérettetésben, azaz számos önkormányzat indult a főkategóriákban és a tematikus díjak valamelyikéért is.

A városok és falvak rövidesen induló értékelésében több mint 150 önkormányzati kertész- és tájépítészmérnök, város- és falugondnok szakember vesz részt, valamint a turisztikai szempontú értékelésbe a Tourinform irodák munkatársai is bekapcsolódnak. Idén több mint 10 millió forint értékben osztanak ki kertészeti utalványokat, emellett a szervezőbizottsági tagokat delegáló minisztériumok és szakmai szervezetek díjai, valamint a szponzori díjak is gazdát keresnek – közel 50 díj gazdagítja majd a településeket. Minden közösség elismerő oklevelet és a települési zöldfelületgazdálkodást részletesen kiértékelő szakértői véleményt kap.

A verseny győztesei közül kerülnek ki azok a hazai települések is, amelyek 2024-ben az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (Entente Florale Europe) képviselik majd Magyarországot, ahogy idén júniusban Veresegyház, Orfű és Székesfehérvár.

A jövőre harmincéves évfordulóját ünneplő Virágos Magyarország 2022-es győzteseinek kihirdetésére az őszi, ünnepélyes budapesti díjátadón kerül sor. (MTÜ)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS