OTP: a devizamegtakarítás volt az első negyedév favoritja

2022. 05. 18., 15:38

Az OTP bank ügyfeleinél jelentős összegek halmozódtak fel az év elején, a befektetési volumen mégis 10 százalékkal elmaradt a bank várakozásától, a legnépszerűbb megtakarítási forma a deviza volt, megelőzve a forint takarékszámlát és az értékpapírokat.

A hitelintézet szakértői szerint az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, illetve az azt övező gazdasági folyamatok keltette bizonytalanság okozta a befektetések elmaradását a várakozástól.

A családoknak járó szja-visszatérítés, a fegyverpénz és a 13. havi nyugdíj folyósításának köszönhetően jelentős összegek érkeztek az OTP Bank ügyfeleinek számláira. Az eddigi adatok szerint a rendkívüli kifizetések több mint 60 százalékát a hitelintézetben hagyták.

Úgy tűnik, a feszült geopolitikai helyzet és az ennek kapcsán a gazdaságra is negatívan ható bizonytalan környezet miatt sokan kivárnak, sőt tartalékolnak, amely logikus reakció az ehhez hasonló körülmények között. Fontos azonban kiemelni, hogy az összegnek a jelentős része látra szóló folyószámlákon pihen, így a magas infláció miatt folyamatosan veszít értékéből – olvasható a közleményben.

Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási termékekért felelős vezetője a közlemény szerint kijelentette, hogy a fegyveres konfliktus enyhülésével, a tőkepiaci hozamok fokozatos javulásával a megtakarítási folyamatok normalizálódására számítanak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS