Nagyítóval figyeli a bankszámlák drágulását a jegybank

2023. 01. 26., 13:13

Január végéig kell a lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfeleket tájékoztatni a 2022-es bankszámla- és kártyaköltségekről, hamarosan pedig az is kiderül, hogy mennyivel drágulnak idén a számlacsomagok. Az MNB idén kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik.

Január 31-ig minden hazai bankszámlával rendelkező ügyfél megtudja, hogy mennyibe került tavaly a bankolása. Az egyéni éves díjkimutatás postai levélben vagy az internetbankban is érkezhet, attól függően, hogy milyen kapcsolattartást választottunk a számlanyitásnál – írja a Bank360.hu.

Mi szerepel a kimutatásban és miért érdemes átnézni?

A díjkimutatás mindössze néhány oldalas, egyszerűen átlátható dokumentum, és minden banknál ugyanúgy néz ki. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárásainak megfelelően szerepelnie kell benne a számlavezetési díjnak, az utalások és a beszedések díját, illetve a bankkártyás műveletek, folyószámlahitel (ha van), és egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Látható a kimutatásban, hogy az ügyfél hány tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi díja, illetve, hogy ezek közül mennyi műveletért kellett ténylegesen fizetni. Ezekből az adatokból egyértelmű képet kapunk arról, hogy pontosan mennyibe került a bankolásunk az előző évben.

Ha magasnak találjuk a költségeket, vagy kíváncsiak vagyunk, meg tudnánk-e úszni ugyanezt máshol olcsóbban, bármikor válthatunk, akár egyszerűsített bankváltással is. Az olcsó és ideális számlacsomag megtalálásában segítenek a bankszámla kalkulátorok is.

Szigorúan nézi az MNB a változásokat

A hitelintézetekre szigorú szabályok vonatkoznak a bankszámla- vagy kártyaköltségek módosításakor. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az erre okot adó körülmény az ügyféllel kötött számlaszerződéskor a bank általános szerződési feltételeiben vagy üzletszabályzatában már szerepelt.

A költségek változásáról az ügyfeleket legalább két hónappal korábban tájékoztatni kell, és meg is kell indokolni a módosítást. Új díjat ennek kapcsán nem lehet bevezetni és nem szabad megváltoztatni a meglévő díj számítási módját sem. A bankoknak arról is értesíteni kell az ügyfeleket, hogy ha nem fogadják el a költségemelést, akkor ingyenesen megszüntethetik számla- és egyéb kiegészítő szerződéseiket.Az MNB a tavaszi átárazási időszakban kiemelten figyeli a hitelintézetek költségmódosításait, és ha jogsértést tapasztal, intézkedni fog - ahogyan tette tíz évvel ezelőtt is. Ilyen jogértés lehet például, ha a bank

  • az oklistában nem szereplő indokkal vagy a számítási mód megváltoztatásával járó díjemelést hajt végre, 
  • hiányosan vagy egyáltalán nem tájékoztatja az ügyfeleket a módosításról.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 14:09:14
A generációk közötti különbségek kifejezetten izgalmasak és tanulságosak lehetnek. Mit lehet tudni a generációk különbözőségeiről, és milyen kihívásokkal járhat egy új generációs csapatépítés szervezése? Erre válaszolnak az [eureka] Consulting & Games szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS