Jóval kevesebb is elég lesz üzemanyagból

2022. 03. 07., 11:57

Vízválasztó volt a K&H Csoport számára a múlt év fenntarthatósági szempontból, elérte ugyanis a klímasemlegességet saját működésében az évekkel ezelőtt megkezdett programnak köszönhetően. A cél elérését segítette többek között, hogy 2021-ben 5,9 millió oldallal kevesebb papírt használt a bankcsoport, ezzel megtakarította 147 háztartás éves áramfogyasztását, és közel 1500 liter vizet is megspórolt. A bank halad tovább a fenntartható és környezetbarát működés felé vezető úton annak érdekében, hogy minimalizálja saját működésében a környezeti terhelést.

Globális és magyarországi szinten is egyre jobban a fókuszba kerül a fenntarthatóság, a környezetvédelem. Erre szükség is van, mert az előrejelzések szerint kopogtat a klímakatasztrófa. A nagyvállalatoknak kötelességük példát mutatni, így tesz már évek óta a magyarországi K&H Csoport is.  A 2021-es év meghatározó volt ebből a szempontból, hiszen elérték saját működésükben a klímasemlegességet.

„A jövőben is kiemelten kezeljük a fenntarthatóságot: a károsanyag-kibocsátás tényleges csökkentése érdekében 2030-ra 80 százalékkal csökkentjük széndioxid-kibocsátását a 2015-ös szinthez képest, jelenleg a cégcsoport 70 százalékos aránynál jár” – mondta Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője.

Barátságos számok

A K&H élen jár abban, hogy saját működését fenntarthatóvá formálja. 2021-ben éppen ezért 12 tonna hulladékkal és 254 tonna szelektív hulladékkal kevesebbet „termeltünk” és 2020-hoz képest megtakarítottunk 913 ezer kilowatt áramot, és több mint egymillió liter vizet is” – emelte ki Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője.

Fontos lépéseket tett a pénzintézet a mobilitás terén is: saját autóikkal a munkatársak több mint 1 millió kilométerrel kevesebbet tettek meg tavaly. Még egy alacsony – 5 literes – fogyasztású autóval számolva is ez több mint 50 ezer liter üzemanyag megtakarítását jelenti, és azt is, hogy sokkal kevesebb szén-dioxidot bocsátottak ki a K&H autósai.  Ráadásul folyamatban van az autóflotta cseréje is, ennek keretében bővíti a K&H a hibrid autók számát, mára már 200 ilyen autó van a céges flottába.

Még barátságosabb számok, nem kell annyi papír sem

A papír nyugdíjba vonulása is folytatódott 2021-ben: a fenntarthatóságot fókuszba állító fejlesztések eredményeként 2021-ben 5,9 millió nyomtatott oldallal kevesebbet használ a bankcsoport. Ezzel megmenekült 74 tonna fa, a lépéssel meg lehetett takarítani 17 háztartás teljes éves vízfogyasztását, ami majdnem 1500 liter vizet jelent. Majdnem 150 család éves áramfogyasztása is megmaradt, ez szám szerint 325 ezer kilowattnak felel meg. Ráadásul ezzel 27 tonna szén-dioxid nem került a légkörbe.

A K&H Csoportnál a környezettudatosságot szem előtt tartva folyamatban van az országos ügyfélponthálózat energetikai korszerűsítése is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 24., 09:37
Az árukézbesítő óriás radikális lépése fenntarthatósági szempontból kétszeres előnnyel jár, hiszen egyrészt a nem lebomló, műanyag légpárnák felhasználását 95 százalékkal csökkentette, másrészt olyan papír töltőanyaggal helyettesítette őket, ami egyszerre újrahasznosított és újrafelhasználható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS