Hiányosságokat tárt fel a jegybank a Genertel Biztosítónál

2021. 12. 29., 14:08

Az MNB átfogó vizsgálata nyomán 22 millió forint bírságot szabott ki a Genertel Biztosítóra, egyebek közt az ügymenet kiszervezésének irányítása és ellenőrzése, a kgfb-szerződések állománykezelése, kárrendezése, illetve a casco és kgfb szerződéseknél az ügyfelek jogainak érvényesíthetősége terén feltárt hiányosságok miatt. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálatot folytatott a Genertel Biztosító Zrt.-nél (Genertel). Az ellenőrzés 2018. április 28-tól a vizsgálat lezárásáig tartó időszakot tekintette át. Mint a jegybank feltárta, a biztosító – amely több irányítási rendszert érintő feladatkört, illetve jelentős számú egyéb kiemelten fontos tevékenységét kiszervezés keretében működteti – nem építette ki a kiszervezett tevékenységgel arányos belső kontrollrendszert. Ez akadályozza az érintett tevékenységek felett a Genertel megfelelő ellenőrzési és irányítási jogosultságának gyakorlását. A biztosító belső ellenőrzése nem rendelkezett elegendő erőforrással ahhoz, hogy maradéktalanul ellássa feladatait a biztosító teljes tevékenysége felett.

A Genertel emellett egyes kiszervezett tevékenységeknél nem a jogszabályi előírások szerint állapította meg azok kiemelten fontos jellegét, s hiányzott a kiszervezett tevékenységek teljes körű, a valóságnak megfelelő tartalommal való nyilvántartása is. A biztosító által kiszervezett informatikai tevékenységeknél olyan hiányosságok merültek fel, amelyek gyengítették a Genertel biztosítási adatokat nyilvántartó IT-rendszereinek védelmét.

A Genertel adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszere több esetben nem támogatja a jogszabályszerű, biztonságos működést, ami jogszabálysértő gyakorlatokat eredményezett. Hiányosságok merültek fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) esetében a központi kötvény- és kártörténeti nyilvántartás részére történő adatszolgáltatásnál. A kgfb-szerződések állománykezelése kapcsán emellett a Genertel számos esetben nem megfelelően küldött értesítést ügyfeleinek az ajánlatok befogadásáról, a szerződések kockázatviselési kezdetéről, a kötvénykibocsátásról, díjfizetési felszólításról, illetve a szerződés megszűnéséről sem.

A biztosító a gépjármű-biztosítási üzletágak kárrendezése területén több fontos – jogszabályi vagy a szerződési feltételekben megállapodott – részfolyamat teljesítési határidejét nem rögzítette a nyilvántartó rendszereiben, így ezek nem segítették a határidők betartásának ellenőrzését. Más esetekben a társaság túllépte a rögzített kárrendezési határidőket, ami a szolgáltatás minőségére is hatással volt. Hasonló következményekkel járó jogsértő gyakorlatot tárt fel az MNB egyes, jogalapjukban nem kérdéses kárügyekben is, amely lehetővé tette, hogy sok esetben anélkül zárjanak le kárügyeket, hogy a kárt minden igényre kiterjedően kifizették volna. A vizsgálat feltárta továbbá, hogy a biztosító több esetben a kgfb szerződések terhére történő kárrendezés során nem tett eleget a károsultak kártérítési igényével összefüggő tájékoztatási kötelezettségének sem.

Hiányosságokat állapított meg az MNB a Genertel casco és kgfb biztosítási szerződéseinek néhány tartalmi eleménél, többek között olyan területeken, amelyek az ügyfelek jogainak érvényesíthetőségét befolyásolták (különösen az elévülési idő egy évben való meghatározása, a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges, ám hiányzó iratok kérésének egyes szabályai, illetve a kötvény, díjfizetési igazolás bemutatása kapcsán).

Mindezek miatt az MNB ma publikált határozatában kötelezte a Genertel Biztosítót, hogy 2022. április 29-ig dokumentumokkal igazoltan számoljon be a feltárt problémák megszüntetésére tett intézkedéseiről. Az MNB a jogszabálysértések miatt 21 millió forint felügyeleti és 1 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a biztosítóra. (MNB)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS