Harmadára csökken júliustól a banki alapszámla díja

2023. 03. 30., 12:11

A kormány rendeletében a jelenlegi 3000 ezer forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentette a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját – írja a Bank360.hu.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium még januárban tette közzé a jogszabály-tervezetét a bankoknál igényelhető lakossági alapszámlákra vonatkozó új feltételekről. A változtatás az alapszámla maximum díját érintette, ami minden évben a megelőző év utolsó napján érvényes bruttó minimálbér 1,5 százaléka lehet havonta.

Ez alapján 2023-tól 3000 forintra nőtt ez az összeg, ami nagy emelésnek számít.

A javaslat szerint a 1,5 százalékos arány csökken mindössze 0,5 százalékra, ami azt jelenti, hogy az alapszámlák maximum havidíja az eddigi harmadára, vagyis 1000 forintra mérséklődik.

Az alapszámla olyan bankszámla-szolgáltatás, amit bárki igénybe vehet a jövedelmétől függetlenül. Az alapszámlához ingyenes bankkártya és átutalási lehetőség, valamint limitált összegig ingyenes készpénzfelvétel jár.

A jogszabály-tervezet közzététele után szokatlanul hosszú ideig nem történt semmi, de végül szerda este megjelent a kormányrendelet a maximális díj tervezettnek megfelelő csökkentéséről. Mivel az új előírás a kihirdetését követő negyedik hónap első napján lép hatályba, az alapszámlák 1000 forintos havi maximális díját július 1-től kell alkalmazniuk a bankoknak.

Eszerint majd valamennyi nagybanknak csökkentenie kell az alapszámla havidíját, mert ugyan nem mindegyikük használja ki a 3000 forintos maximumot, de a legolcsóbbaknál is 1000 forint fölött van ez az összeg. A módosítás nyomán az alapszámla költsége már több pénzintézetnél is versenybe tud szállni a piaci árazású számlacsomagokkal.

Mielőtt azonban még bárki azonnali számlacsomag-váltásra adná a fejét júliustól, érdemes tudnia, hogyha alapszámlát szeretne nyitni, akkor előtte be kell zárnia a meglévő számláját. Ilyen típusú számlát ugyanis csak az nyithat, akinek nincs rendelkezési jogosultsága más fizetési számla felett – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS