Bankszövetség: minden tagbank maga dönt a kamatszintekről

2023. 10. 03., 19:39

A Magyar Bankszövetség elkötelezett Magyarország pénzügyi stabilitása, a gazdaságfejlesztési megoldások támogatása és a gazdasági verseny élénkítése iránt – hangsúlyozta a bankszövetség, reagálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter önkéntes kamatplafon bevezetéséről szóló felhívására.

A bankszövetség jelezte: a miniszter sajtóközleményében foglaltakra támogatólag felhívják tagbankjaik figyelmét, egyben kiemelték: az egyes banki kamatszintek megállapítása minden tagbank saját és önkéntes döntése. Üdvözölék a GVH álláspontját is, amely ebben a kérdéskörben is a piaci verseny jelentőségére hívja fel a figyelmet.

A bankszövetség rámutat: a magyar gazdaság fellendítésének feltétele, hogy a pénzpiaci viszonyok és a kockázati hatások figyelembevételével, a fenntarthatósági és a stabilitási szempontok alapján tartsa fenn a bankszektor a hitelezési aktivitását.

A kritikus helyzetekben a pénzügyi közvetítőrendszer aktív szerepvállalásának szükséges feltétele a kormány és a banki közösség közötti folyamatos párbeszéd fenntartása, a kiszámítható és előre mutató szabályozási környezet, illetve a pénzügyi közvetítőrendszer tehervállalási képességének figyelembevétele.

Emlékeztettek: a magyar bankszektor az elmúlt években jelentős pénzügyi terheket vállalt a hazai gazdaság stabilitásának megőrzéséért.

A bankszövetség üdvözölte a kamatstop várható kivezetését, amely várakozásuk szerint a hitelezésben a „piaci viszonyokban gyors helyreállást” és a „hitelezésben dinamizmust fog jelenteni.”

Álláspontjuk szerint a kormány gazdaságpolitikáját egy tőkeerős, nemzetközileg versenyképes, az élenjáró digitális folyamatokat működtető bankszektor képes a leghatékonyabban támogatni.

Közölték azt is, hogy az ősszel a hitelezési folyamatok további digitalizációjára, a digitális állampolgárság adta előnyök kihasználására és az adatvagyon hatékony felhasználására vonatkozó javaslatcsomagot terjesztenek a kormány elé. (MTI)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS