Az MNB visszavonta a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületének tevékenységi engedélyét. Az intézmény nem rendelkezik a működése folytatásához szükséges minimális szavatolótőkével, s a tőkepótlásra nincs szándéka. A működése során növénybiztosítással, így aszálykockázatokkal is foglalkozó egyesület – minimális számú vitatott esetet kivéve – kárkifizetéseit rendezte, élő szerződései már nincsenek.
A Magyar Nemzeti Bank március 8-án közzétett határozatában visszavonta a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesülete (Magyar Gazdák egyesület) tevékenységi engedélyét. Az egyesület így újabb szerződéseket nem köthet, korábbi szerződéseinek hatályát pedig nem hosszabbíthatja meg. A jegybank kötelezte az egyesületet arra is, hogy negyedévente küldjön jelentést számára a még meglévő károsultakkal megállapodásokkal le nem zárt kárügyeinek állásáról, s az ezek kielégítésére rendelkezésre álló eszközfedezetről addig, amíg valamennyi kötelezettsége megszűnik.
Az MNB tavaly óta folytatott átfogó vizsgálatot az alapvetően növénybiztosítással – ezen belül aszálykárokra való kockázatvállalással is – foglalkozó biztosító egyesületnél, annak testületi működését, irányítási, felvigyázási funkcióit, pénzügyi és működési kockázatait, tartalékolási helyzetét áttekintve. Értékelte a biztosító kárrendezési gyakorlatát, így azt is, hogy miképpen felelt meg a 2022 nyári aszályveszélyhelyzet nyomán kihirdetett kormányrendelet előírásainak.
Az MNB tavaly októberben – a folyamatban lévő vizsgálat által előzetesen megállapított biztosítási szükséghelyzetre tekintettel – a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t felügyeleti biztosként rendelte ki az intézményhez.
A felügyelet biztos – minimális számú jogi, ügyvédi útra terelt esetet kivéve – gondoskodott a Magyar Gazdák egyesület kárkifizetéseinek megfelelő rendezéséről. Az egyesület így jelenleg már nem rendelkezik hatályban lévő biztosítási szerződéssel. A biztos maximum 4 hónapos mandátumának lejártával befejezte tevékenységét az egyesületnél.
A jegybanki vizsgálat ugyanakkor megállapította, hogy az egyesület nem rendelkezik a biztosítási tevékenység folytatásához szükséges minimális szavatolótőkével. Az MNB értékelése és az intézménytől érkező jelzés szerint emellett jelenleg nincs reális lehetőség arra sem, hogy az egyesület tőkepótlással helyreállítsa a jogszabály által előírt tőkeszintjét. (MNB)
Nincs naprakészebb kiadvány a Tokaji borvidék borászatairól, éttermeiről, szállásairól és megannyi egyéb látnivalóiról.
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.