A megpályázott összes forrásmennyiség a legfrissebb adatok szerint már meghaladja a 30 milliárd forintos teljes keretösszeget. De érdemes még pályázni, hiszen a korábban benyújtott igények közül nem mindegyik felelt meg a kiírásnak, azaz marad még pénz újabb jelentkezőknek – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium. A közelmúltban meghosszabbított határidő szerint újabb kérelmeket 2025. december 1-ig lehet benyújtani.
A tavaly februárban elindult programban egy vállalkozás foglalkoztatottjai számától függően 1–16 személyautó, tehergépkocsi vagy kisbusz megvásárlásához kaphat támogatást. Egy jármű beszerzési költségéből az akkumulátor teljesítményéhez igazodva legfeljebb 4 millió forintot vállal át az állam, a pályázat így egy gazdasági társaság járműparkjának környezetbarát korszerűsítését akár 64 millió forinttal segítheti – olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében.
Az eddig beérkezett 6688 kérelemben 7749 gépkocsihoz kértek támogatást a vállalkozások. A legnépszerűbb járműkategória a személyautóké 6086 darabbal, de sokan vásárolnak kisteherautókat is (1644). Mostanáig több mint 5000 cég örülhet a számára kedvező támogatói döntéseknek. A nyertesek az eddig megítélt 22,7 milliárd forintból mintegy 12 milliárd forintot kézhez is kaptak. A márkák közük a BYD a legkeresettebb (1629 darabbal), a típusok kedveltségi rangsorának éllovasa a Tesla Model Y (830 darabbal).
Bár az igénylések értéke elérte a teljes keretösszeget, a benyújtási lehetőséget egyelőre nem függesztik fel. A cégek továbbra is pályázhatnak a részvételi feltételeknek nem megfelelő vagy különböző okokból visszavont kérelmek miatt szabadon maradt forrásokra.
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.