Uniós pályázatokkal startolhatnak a kkv-k a hatékonyabb energiafelhasználásáért

2023. 02. 27., 12:13

Az elmúlt időszak hektikus energia-ármozgásait követve egyre inkább felértékelődik az önellátás jelentősége, s ezt nem csak a lakossági, hanem a vállalkozói szektor fogyasztói is mindinkább felismerik. Számos tényező erősíti, hogy a kis- vagy közepes energia-igényű cégeknek is érdemes áttérniük az alternatív források használatára.

„Az áram ára az elmúlt években a korábban megszokott, havi 16-40 forint/kWh-ról 160-180 forint/kWh-ra emelkedett. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a szolgáltatók sok esetben nem kötnek fix áras szerződést, hanem díjaikat a tőzsdei árhoz igazítják.  Jó hír, hogy a kkv-k a megújuló energiaforrásokra való áttéréshez jelentős uniós támogatást is igénybe vehetnek majd a kiírásukat követően, ami tovább faragja a fajlagos költségeket. Fontos azonban a kis- és középvállalkozások számára, hogy már most elkezdjék tervezni és kidolgozni ezeket a projekteket, hogy időben és hatékonyan fel tudják használni az uniós forrásokat” – érvelt Szenyán Endre, az A1 Solar ügyvezető igazgatója.

Szerinte a hazai alternatív villamosenergia-források több mint háromnegyedét már a napenergia tette ki az elmúlt két évben, s ezen a területen továbbra is dinamikus növekedés tapasztalható.

Jó hír a kisvállalkozásoknak, hogy energiahatékonysági fejlesztésekre várhatóan már 2023 első felében számos pályázati lehetőség áll majd a rendelkezésükre, amit érdemes kiaknázni. A szakember szerint azonban addig sem kell ölbe tett kézzel várni, amíg ezek a kiírások napvilágot látnak, hiszen az elbírálásoknál jelentős előnyt élvezhet az, aki már kész energetikai audittal, épületenergetikai tanúsítvánnyal, fejlesztési tervekkel és megtérülési számításokkal rendelkezik, így a pályázatok megjelenésekor már felkészülve állhat oda a startvonalra.

Az Európai Unió támogatásai iránti igények rendkívül nagyok, ezért az uniós pályázatokon való sikeres részvételhez szükséges előkészületeket és tervezéseket már jó előre el kell kezdeni. A kis- és középvállalkozások számára az uniós pályázatokon való sikeres részvételhez általában hosszabb előkészületi idő szükséges a pályázati anyag összeállítása, a projektterv és a költségvetési terv kidolgozása, az önerő előteremtése miatt. Az is előfordulhat, hogy a pályázatok kiírása és beadási határideje is rövid időn belül kerül meghatározásra, így a késői indulás a pályázatok beadásának elmulasztását is eredményezheti.

Az előzetes felkészülés segíthet a pályázóknak abban, hogy megfelelően felmérjék a projektjük környezetvédelmi hatásait, valamint az ehhez szükséges engedélyeztetési eljárásokat is időben meg tudják indítani. Azoknak a kkv vezetőknek, akik számára már rendelkezésre állnak ezek a dokumentumok, a pályázati felhívások közlését követően várhatóan már csak kisebb módosításokat kell elvégezniük, hogy minél előbb benyújthassák a jó minőségű támogatási kérelmeket.

Sok kis- és középvállalkozás olykor azért ódzkodik a napelemes rendszerek telepítésétől, mert tart a pályázati projekt menedzselésével járó plusz feladatoktól: azonban a vállalkozásoknak nem szükséges minden egyes szakterülethez külön-külön szakértőt alkalmazni, az ilyen beruházásra szakosodott cégek rendszerint átvállalják ezt a terhet, s a pályázatfigyeléstől kezdve annak előkészítéséig, megírásáig majd a teljes energiahatékonysági beruházás levezényléséig elvégzik a feladatot.

Iparági számítások szerint a pályázati forrásokat kihasználva a kkv-k számára akár egy-két év alatt megtérülhet a beruházás, s onnantól kezdve a naperőmű-rendszer már ingyen termeli meg a szükséges villamos energiát.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.