Újraindul a Vízipari Pályázati Program

2020. 06. 15., 16:00

Megjelent a hazai vízipar külpiaci tevékenységét előmozdító pályázati program 2020. évi módosított felhívása.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Vízipari Pályázati Program keretében immár negyedik éve biztosít vissza nem térítendő támogatást a hazai vízipari vállalatok külpiaci megjelenésének, tevékenységeinek támogatására.

„A Program célja a magyar vízipari cégek exportképességének növelése annak érdekében, hogy az elkövetkező években a hazai vízipar a magyar export egyik húzóágazatává válhasson, továbbá elősegítheti a cégek kutatás-fejlesztési kapacitásainak erősödését is. A 175 millió forintos keretösszegű programnak köszönhetően a magyar vállalatok olyan referenciákkal bővíthetik szaktudásukat és tevékenységüket, amelyek a későbbiekben lehetővé teszik, hogy nemzetközi beruházásokon önálló vállalkozóként, illetve beszállítóként induljanak” – nyilatkozta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára.

A 2020. február 7-én meghirdetett, majd a járványügyi helyzetre való tekintettel felfüggesztett Vízipari Pályázati Program június 15-én újraindul.

A Vízipari Pályázati Program 2020. évi módosított felhívása keretében mindösszesen 175 millió forint vált elérhetővé, lehetőséget nyújtva infrastrukturális beruházásokat megalapozó megvalósíthatósági tanulmányok, stratégiai dokumentumok, valamint pilot projektek költségeinek társfinanszírozására. A támogatási kérelmeket 2020. szeptember 1-ig lehet benyújtani a pályázati felhívásban ismertetett módon.

A pályázat benyújtására Magyarországon bejegyzett és a víziparban tevékenykedő gazdasági társaságok, felsőoktatási intézmények, vízügyi igazgatási szervek, valamint vízipari érdekképviseleti tevékenységet folytató szervezetek jogosultak.

Figyelembe véve a járvány gazdaságra gyakorolt várható következményeit, a pályázók részére kedvezőbb feltételeket biztosítunk a Pályázati Program során. A nyertes pályázók a nagyobb vízipari infrastrukturális beruházásokat megalapozó stratégiai dokumentumok elkészítése tevékenység esetében a projekttel összefüggő költségeik legfeljebb 60%-ának, míg a vízipari pilot projektek beindítása tevékenységi kategóriánál a projekttel összefüggő költségeik legfeljebb 70%-ának megfelelő összegű támogatásban részesülhetnek.

A pályázati felhívás és szabályzat, valamint a benyújtandó mellékleteket tartalmazó teljes pályázati dokumentáció elérhető ITT, a KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK között.

További tájékoztatás a palyazat.vizdiplomacia@mfa.gov.hu e-mail címen kérhető. A beérkezett kérdések 5 munkanaponként rendszeresen – de legkésőbb 2020. augusztus 25-ig – a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján közzétett, „Gyakran Ismételt Kérdések” elnevezésű dokumentumban kerülnek írásban megválaszolásra.

KKM

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS