Újabb félmilliárd forint támogatás a hazai innovációk és kutatási eredmények levédetésére

2026. 03. 16., 17:40

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyitja azt a felhívást, amely hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára nyújt akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást a szellemi termékeik védelmével kapcsolatos tevékenységekhez.

A pályázati felhívás 500 millió forintos keretösszegéből a hazai és nemzetközi oltalomszerzéssel kapcsolatos hatósági díjakon felül akár az ezeknél jelentősebb mértékű iparjogvédelmi tanácsadás vagy a kapcsolódó ügyvivői szolgáltatás költségei is fedezhetők – olvasható az NKFI Hivatal közleményében.

A kutatás-fejlesztési eredmények és az innovatív ötletek úgy hasznosíthatók a leghatékonyabban, ha megfelelő jogi védelmet kapnak. Ez a lépés létfontosságú ahhoz, hogy a befektetett erőforrások – idő, pénz, szakértelem – ne csak megtérüljenek, de hosszú távú piaci előnyt és annak megfelelő hasznot is hozzanak. A Neumann János Program kiemelt célja a hazai vállalkozások és egyetemek szabadalmi aktivitásának növelése.

Az NKFI Hivatal évek óta célzott pályázatokkal támogatja, hogy minél szélesebb réteg – akár a legkisebb mikrovállalkozás vagy egyéni feltaláló is – élhessen ezzel a lehetőséggel, oltalmat szerezve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) az újonnan kifejlesztett termékeire, technológiáira vagy brandjére.

„Az elmúlt években egyértelműen növekedett az iparjogvédelmi aktivitás Magyarországon, és emelkedett a bejelentések száma is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál. Az egyetemek ezen a téren kiemelkedően teljesítettek, ami jól mutatja a hazai kutatóhelyeken zajló innovációs munka erősödését. Mindez annak a jele is, hogy Magyarországon egyre inkább olyan, az innovációt támogató környezet alakul ki, amely erősíti a szellemitulajdon-védelmi eljárások iránti bizalmat, és ösztönzi az új megoldások jogi oltalmának megszerzését” – mondta el Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke.

Szabados Zsuzsa, az NKFI Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese a pályázat újranyitása kapcsán kiemelte: „A szellemitulajdon-védelem eszköztárának egyre tudatosabb alkalmazása lehetővé teszi, hogy a kutatási eredményekből és az innovatív ötletekből kézzelfogható versenyelőny, jelentős hozzáadott érték és gazdasági eredmény származzon. Ezt a célt évek óta támogatjuk hasonló pályázati konstrukciókkal – 2015 óta 920 kérelem kapott összesen csaknem 1,3 milliárd forint támogatást szellemi alkotások védelmére.”

A pályázatról további részletek az NKFI Hivatal honlapján érhetők el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.