Újabb 35 milliárd forint támogatás a hazai vállalatok innovációira

2021. 09. 22., 19:30

A gazdaság újraindításában, Magyarország versenyképességének erősítésében jelentős szerep hárul az innovációs teljesítmény növelésére, amelyet a kormány a PIACI KFI konstrukcióval is ösztönöz. A népszerű pályázat újabb fordulójában szerdától 35 milliárd forint támogatás érhető el – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

A lehetőséggel élve exportképes új termékeket, szolgáltatásokat és technológiákat fejleszthetnek a vállalkozások és a velük együttműködő kutató-tudásközvetítő szervezetek.

Az új kiírás ezúttal is azokat a vállalkozásokat célozza meg, amelyek elkötelezettek a piaci értékteremtés iránt, akár a hazai kutatóintézmények szakértőit is bevonva hoznak létre a piacon hasznosítható új termékeket és szolgáltatásokat. Az idei pályázat két alprogramban további 35 milliárd forintot fordít arra, hogy lehetőség szerint minden értékes projekt vissza nem térítendő támogatáshoz jusson.

Schanda Tamás kiemelte: „A nemzeti-polgári kormány létkérdésnek tartja, hogy egyetlen életképes, a gyakorlatban jól hasznosítható innováció se vesszen kárba azért, mert az ötletgazdának nincs saját forrása a megvalósításra. Az elmúlt két évben ez a konstrukció a növekvő kutatás-fejlesztési ráfordítások mellett is az egyik legfontosabb, legnagyobb keretösszegű innovációs pályázat volt. A fokozott érdeklődés miatt mostanáig összesen több mint 167 milliárd forint támogatást tettünk hozzáférhetővé az innovatív cégek számára.”

A PIACI KFI pályázaton belül két alprogram indul, az „A” alprogramra vállalkozások egyesével vagy csoportosan pályázhatnak maximum 500 millió forint összegig, míg a „B” alprogramra kutatói intézmények vállalkozásokkal együttműködve pályázhatnak legfeljebb 800 millió forintra.

A kétlépcsős pályázás ezúttal is megkönnyíti az érdeklődők dolgát. Első lépésben ugyanis elég egyszerűbb anyagot, csak a projekt szakmai programját és a hozzárendelt pénzügyi tervet beadni szakmai véleményezésre. A benyújtásra szolgáló elektronikus felület 2021. szeptember 27-én nyílik meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján. További részletes információk is az NKFIH oldalán érhetők el. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 19., 10:00
A VOSZ idén tavasszal tisztújító választásokra készül: véget ér a 2021-től megkezdett időszak és kezdődik egy új, 2026-ban. Az elmúlt években – Eppel János elnöklevével – a VOSZ nagyot lépett előre, amelyet első sorban a VOSZ vállalkozói közösségének erősödése, a VOSZ hálózat fejlődése bizonyít.
2026. 01. 19., 09:05
1762 új traktort helyeztek forgalomba 2025-ben Magyarországon, 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A számok ugyanakkor azt jelzik, hogy a piac továbbra is óvatos, a gazdák beruházási döntései megfontoltabbá váltak – írják az Agroinform.hu szakértői.
2026-01-15 16:20:00
A Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportál új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. A tesztüzem– a vállalkozói érdekképviseleti szervek bevonásával – január második felében indul.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS