A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Mezőgazdasági termelők EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozásának támogatása” című (VP3-3.1.1-22) felhívás.
A Vidékfejlesztési Programban megjelent felhívás célja egyrészt az, hogy erősítse a termelők biztosabb integrációját az élelmiszerláncba, másrészt az, hogy az EU és Magyarország által elismert minőségrendszerek, illetve az azok keretében előállított termékek ismertek és elismertek legyenek a piacok és a vásárlók körében. További cél a mezőgazdasági termelők által előállított magasabb hozzáadott értékű és minőségű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek minőségrendszerekben való részvételének ösztönzése, ideértve az ökológiai termelésben részt vevők számának növelését is – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent felhívásban. A 2 milliárd forint keretösszeget az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A minőségrendszerek keretében előállított termékek magasabb minőséget képviselnek, mint a jogszabályok által támasztott minimum követelményeknek megfelelő más, hasonló termékek. Az EU által elismert minőségrendszereket a felhívás három csoportra osztja:
A támogatás igénybevételére azok a mezőgazdasági termelők, illetve ezen termelők csoportjai jogosultak, akik, illetve amelyek
Egy támogatást igénylő a támogatási időszak alatt egy támogatási kérelmet nyújthat be. A támogatási kérelmek benyújtására 2023. március 1. napjától 2023. augusztus 31. napjáig van lehetőség; az értékelés szakaszos.
Forrás: KAVOSZ
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.