Új GINOP-pályázat: 7,111 milliárd forint innovatív képzésekre

2019. 10. 30., 12:30

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések” című (GINOP-6.1.10-19) felhívás.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásaiból 7,111 milliárd forint.

A felhívás fő célja, hogy növekedjen a vállalkozások, elsősorban a mikro-, kis- és középvállalatok versenyképessége, valamint az innováció és a digitális transzformáció elterjedésével járó, magas hozzáadott-értékű tevékenységekben történő részvételi arányuk – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent közleményben. A felhívás hozzájárul a mikro-, kis-, és középvállalatok munkavállalóinak Ipar 4.0 termelési rendszerek technológiai, ipari automatizálási, vezérlési technológiák és rendszerek alkalmazására történő felkészítéséhez, a munkavállalók készségeinek és kompetenciáinak fejlesztéséhez, szakmai ismereteik bővítéséhez képzési és szolgáltatási platformot teremtve a munkaerőpiac által igényelt szakmai, valamint kompetencia- és készségfejlesztő képzéseknek.

A felhívás keretében korszerű IPAR 4.0 technológia használatára felkészítő tudásközpont és innovatív képzési rendszer jön létre. A képzőhely a gazdaság igényeinek megfelelő képzési tartalmakat fejleszt, képzéseket, készségfejlesztő szolgáltatásokat nyújt kiemelt figyelemmel a kkv-szektorban dolgozó munkavállalók számára. A felhívás további kiemelt célja a független vizsgacentrumok módszertani megalapozása, az akkreditációs rendszer kidolgozása és az akkreditáló szervezet felállítása is, a felnőttképzés igényeinek megfelelően.

A cél elérését a kormány az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (IKK Zrt.) mint konzorciumvezető, valamint 9 szakképzési centrum pilot jellegű bevonásával tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. A projekt lezárását követően a fejlesztés eredményeit a projektgazda valamennyi szakképzési centrum részére elérhetővé teszi.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS