Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (GINOP-4.1.3-19 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.
A pályázók kiskapacitású, saját villamosenergia-fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer telepítésére kaphatnak 1,5–3 millió forint vissza nem térítendő támogatást.
A tervezett keretösszeg 15 milliárd forint (a forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja); a kormány 5000–10000 támogatott támogatási kérelemmel számol.
A hazai energiaigényesség egységnyi GDP előállítására vetítve valuta-paritáson mérve több mint háromszor, vásárlóerő-paritáson mérve pedig mintegy másfélszer magasabb, mint a fejlett EU tagállamokban. Ez mind környezeti, mind gazdasági szempontból súlyos hátrányt okoz a hazai vállalatoknak a piaci versenyben – olvasható a felhívás indoklásában.
A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2019. április 5-ig vára a kormány a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.
További részletek az itt is elérhető felhívástervezetben.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.