Ugyanazon férfi irányítása alatt álltak azok a borászati tevékenységgel foglalkozó gazdasági társaságok, amelyek jogosulatlanul vették igénybe a pályázati úton elnyert több mint 3,5 milliárd forint állami támogatást.
Az elkövető – a gazdasági társaságok nevében – pályázati kérelmeket nyújtott be borászati tevékenységhez szükséges tartályok beszerzésére. Azért, hogy jelentős anyagi haszonra tegyen szert, a tartályok megvásárlására olyan cégtől kért árajánlatot, amelynek képviselőjével előzetesen megegyezett, hogy az ajánlatban a piaci értékhez képest ötszörös eladási ár fog szerepelni. Abban is megállapodtak, hogy a tartályokért átutalt többszörös vételár – jogtalan előny – jelentős részét utólag visszakapja a gazdasági társaságok vezetője – olvasható a NAV közleményében.
A férfi a pályázati összeg jogosulatlan igénybevételével több mint 3,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek.
A NAV pénzügyi nyomozói összehangolt akció keretében – egy időben – összesen 28 helyszínen tartottak kutatást, amelynek eredményeképp több mint 7,5 milliárd forint értékben vettek zár alá ingatlant és tárgyi eszközöket, illetve követeléseket foglaltak le.
A cselekménnyel összefüggésben két férfit hallgattak ki költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben a bíróság elrendelte a szervező/irányító letartóztatását.
Elektromos teherautók gyártásával és újabb kutatás-fejlesztési projekttel szélesíti magyarországi tevékenységi körét a BYD a komáromi üzemének nagyszabású bővítésével.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.