Várhatóan márciusban jelenik meg ötmilliárd forint keretösszeggel egy új, lovas létesítmények fejlesztésére irányuló uniós pályázat – jelentette be az agrárminiszter.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint lehet, a cél fedett lovardák kialakítása, bővítése és felújítása. Ehhez kapcsolódóan lehetőség lesz többek között a kapcsolódó kiszolgáló egységek, szociális helyiségek kialakítására is – mondta Nagy István.
A fedett lovardák lehetővé teszik az évszaktól és időjárási viszonyoktól független lovas tevékenység és oktatás végzését, növelve annak vonzerejét a fiatal és idősebb generációk számára – hangsúlyozta a miniszter. A pályázaton vidéken élő magánszemélyek, őstermelők, vidéken működő mikrovállalkozások pályázhatnak majd induló vagy már működő lovas tevékenységeikhez kapcsolódóan.
A támogatási kérelem benyújtására csak az jogosult, aki igazolni tudja, hogy a pályázat benyújtását megelőző 24 hónapban folyamatosan, az Országos Lótenyésztési Információs Rendszerben jegyzett adatok alapján legalább két ló tulajdonosa volt. (MTI)
Az uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Program keretében megjelenő „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Lovas létesítmények fejlesztése” (VP6-6.4.1-1-22) című felhívás társadalmi egyeztetése megkezdődött, itt várja a kormány a javaslatokat.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.