November 20-ig lehet pályázni a 4 milliárd forintos turisztikai GINOP-felhívásra

2018. 11. 16., 16:34

Módosult a „Turisztikai fejlesztési térségek pozicionálása” című (GINOP-1.3.4-17) felhívás beadási határideje.

A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programjának keretében megjelent felhívásra november 20-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket, ez az eredeti kiíráshoz képest 5 plusz napot jelent.

A 4 milliárd forint keretösszegű felhívás célja „olyan turisztikai fogadóterületek lehatárolása, melyek jelenleg is jelentős turisztikai teljesítménnyel rendelkeznek, vagy beruházásokkal turisztikai potenciáljuk növelhető, oly mértékben, hogy azok alkalmasak hazai és nemzetközi vendégforgalom generálására, magasabb fajlagos költéssel rendelkező vendégek megszólítására, az utazóközönség tartózkodási idejének növelésére”.

Egy pályázó minimum 50 millió, maximum 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhet. A kormány 11–15 támogatott támogatási kérelemre számít.

Támogatási kérelem benyújtására kizárólag konzorciumi formában van lehetőség; konzorciumi partnerként a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. bevonása minden esetben kötelező.

A támogatható tevékenységek között szerepel:

  • térségi tematikus csomagajánlatok, programcsomagok kidolgozása, összeállítása;
  • programtervezés, koordinálás – rendezvények időpontjának összehangolása, térségi szinten értelmezhető programok turisztikai hatásvizsgálata;
  • turisztikai kártyarendszer fejlesztése, bevezetéséhez szükséges beruházások támogatása;
  • családbarát fejlesztéseket célzó kisléptékű beruházások;
  • túraútvonalak, tematikus útvonalak kijelölése, többnyelvű, térségi szinten egymásra épülő információs „branding” típusú kitáblázása, felújítása a hatályos szabványi előírások alapján (gyalogos, kerékpáros, lovas, nordic walking, vízi stb.);
  • a desztináció kínálatát megjelenítő és az arculatnak megfelelő ajándéktárgyak terveztetése, készítése, merchandising tevékenység megalapozása;
  • környezettudatos és esélyegyenlőségi szemléletformálás, valamint az akadálymentes turizmus iránti érzékenyítés a desztinációban a turisztikai szolgáltatók és a turisták részére (rendezvények, tréningek, motormentes vagy tömegközlekedési eszközök használatát előtérbe helyező tájékoztató projektelemek stb.).
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS