Törölte a kormány a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Nemzeti Tőkealap” (GINOP-8.6.3/A-17) felhívást.
A döntés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat alapján, november 20-ával érvényes.
Az 50 milliárd forint keretösszegű program három tőkealap létrehozását célozta:
„A Nemzeti Tőkealap célja egyrészt a pénzügyi közvetítő rendszer által jelenleg nem finanszírozott, de növekedésre képes mikro-, kis- és középvállalkozások tömeges feltőkésítése és ehhez kapcsolódó mentorszolgáltatásokkal való ellátása, másrészt olyan, piaci szempontból finanszírozható vállalkozások forrásainak bővítése [lett volna], amelyek üzletileg indokolt fejlesztését a piaci pénzügyi közvetítők nem kellő mértékben finanszírozzák.”
Amúgy a siller, úgy tűnik, a magyar közönség számára értelmezhetetlen kategória.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.