„Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja”: 1,1 milliárd forintos keretösszeggel indul újra a pályázat

„Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja”: 1,1 milliárd forintos keretösszeggel indul újra a pályázat
2025. 12. 17., 16:15

Újra elérhetővé teszi a kormány a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” pályázatot a Demján Sándor Program keretein belül, és a korábbinál is szélesebb körű, mesterséges intelligenciára épülő megoldásokkal kiegészítve támogatja a hazai mikro- és kisvállalkozások digitális fejlesztéseit – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A pályázat 1,1 milliárd forintos keretösszeggel indul, amelynek köszönhetően további olyan 600–800 hazai vállalkozás juthat professzionális szolgáltatók által megvalósított, korszerű digitális megoldásokhoz, akik a program 1. ütemében nem részesültek támogatásban. A pályázati forrás igénybevételéhez önerő nem szükséges, a támogatási intenzitás 100 százalék. A programra minden olyan magyarországi székhelyű, köztartozásmentes mikro- vagy kisvállalkozás – beleértve az egyéni vállalkozókat is – jelentkezhet, amely még nem rendelkezik honlappal, vagy meglévő webes felülete elavult. A támogatás összege vállalkozásonként bruttó 400 ezer forinttól bruttó 2 millió forintig terjedhet – sorolja a részleteket a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye.

„Az első ütem eredményei igazolták a program sikerét: 6000 vállalkozás kapott új, modern webes megjelenést. Most a mesterséges intelligencia alapú megoldások bevonásával még nagyobb fejlődési lehetőséget kínálunk a hazai kkv-szektornak” – emelte ki Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára. Az MI-alapú megoldások lehetővé teszik többek között automatizált ügyfélszolgálati chatrobotok alkalmazását, személyre szabott ajánlórendszerek, online időpontfoglalók működtetését és professzionális marketingtartalmak gyors, költséghatékony gyártást is.

A Demján Sándor Program keretében korábban már meghirdetett „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” pályázaton közel 8000 vállalkozás nyújtott be támogatási igényt, és mintegy 6000 cég kapott támogatást honlapja, közösségi média jelenléte vagy online értékesítési felülete fejlesztésére. Mára már több mint 3000 vállalkozás ténylegesen megkezdte digitális fejlesztését az előzetesen minősített, 39 professzionális szolgáltatónál beváltva az akár 2 évre díjmentességet biztosító voucherét.

Az új pályázatra a szolgáltatók pályázataikat 2025. december 17. és 2026. január 30. között nyújthatják be. A mikro- és kisvállalkozások számára az előregisztráció 2025. december 17-én indul, míg a pályázatok benyújtására 2026. február 3-tól nyílik lehetőség.

A program lebonyolítója változatlanul a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft., a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézménye. A „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program további információi a dsprogram.hu oldalon érhetők el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 09., 05:50
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2026-04-08 17:10:00
A harmadik negyedévi 5,4 százalék után 2025 negyedik negyedévében az ingatlanárak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban; a harmadik negyedévhez képest 0,8 százalékos volt a drágulás.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS