A 2022. május 31-én lezárult konstrukció – amely az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segítette – a Vidékfejlesztési Program egyik legsikeresebb felhívásának bizonyult.
A felhívás keretében 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű, átalány jellegű támogatásra nyújthattak be kérelmet olyan meghatározott üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek, akiknek/amelyeknek életvitelszerű tartózkodási helye/székhelye már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben volt.
Június végén közel újabb 3500 pályázó kapott támogató döntést 19 milliárd forint értékben, így már több mint 8700 pályázónak folyósították a támogatás első részletét, ami több, mint 4 millió forint nyertesenként. Ennek köszönhetően már összesen több, mint 36 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat elképzeléseik megvalósításában. A támogatást a pályázók üzemméretük növelése érdekében többek között eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik. (AM Sajtótájékoztató)
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.