Megnyílt „az elmúlt két évtized legkedvezőbb digitális pályázati lehetősége”

2026. 03. 31., 16:05

Az összesen 30 milliárd forint támogatás vidéki mikro- és kisvállalkozások digitális infrastruktúrájának, képességeinek fejlesztésére fordítható, például számítógépek, mobiltelefonok, nyomtatók, hálózati berendezések, szoftverek vagy felhőszolgáltatások beszerzésére, weboldal vagy webshop elkészítésére. Május elejétől pályázható a budapesti cégeknek szóló konstrukció is, így a lehetőség az ország bármely részéből elérhetővé válik.

„Az elmúlt két évtized legkedvezőbb digitális pályázati lehetősége nyílik meg március 31-én a legkisebb cégek előtt” – jelentette be ünnepélyesen az Energiaügyi Minisztérium. A „Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP) Plusz” részeként, uniós forrásból megvalósuló pályázatok a kkv-k digitális szintlépését segítik elő.

A Budapesten kívüli mikro- és kisvállalkozások 3–12 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek mindössze 10 százalék önerő biztosítása mellett. Az elnyert forrás akár 30 százaléka is eszközbeszerzésben hasznosulhat, legfeljebb 25 százalékos előleg fizethető ki.

A korábbi körhöz képest több ponton a vállalkozások számára kedvezően változtak a részvételi feltételek. Bővült a támogatást igénylők köre, már egyéni vállalkozók is pályázhatnak. A legnagyobb egyszerűsítést az egységköltség-alapú elszámolás jelenti, amelynek köszönhetően nem kell tételesen igazolni a felmerült kiadásokat. A cél a kis cégek alacsony digitális intenzitási szintjének növelése, így a támogatás igénylése egy előzetes szintfelmérés elvégzéséhez kötött.

Megjelent a budapesti cégeknek szóló felhívás is, a fővárosból összesen 2 milliárd forint támogatás érhető el. A benyújtási időszak itt 2026. május 5-én indul, a projektek befejezésére két év áll rendelkezésre.

Az előzetes várakozások szerint a konstrukció országszerte 8–10 ezer cég működését könnyítheti meg és teheti hatékonyabbá.

A pályázatról további információk a hivatalos pályázati portálon (itt) érhetők el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.