Megjelent az új METÁR kiírás, sok érdeklődőre számítanak

2020. 07. 24., 15:00

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) 2020. július 15-én közzétette a második METÁR pályázati dokumentációval kapcsolatos tájékoztatóját és a kiírási dokumentációt. A felhívás során évi 800 millió forint új támogatás osztható ki, 390 GWh áramtermelésre. Az új kiírás kapcsán a korábbiakhoz hasonlóan nagy érdeklődésre lehet számítani.

A pályázatot továbbra is két kategóriában írta ki a Hivatal, az első METÁR tenderhez képest azonban a második kategóriában meghatározott maximális kapacitást bővítette: az 1 MW alatti esetben évi 40 GWh mennyiség osztható ki, míg az 1-49,99 MW közötti kategóriában évente 350 GWh megtermelt energia után adható támogatás.

A pályázó által érvényesen benyújtható ajánlati ár legmagasabb értéke 26,70 Ft/kWh lehet a kiírás szerint. A támogatás időtartama minden pályázó esetén maximum 15 év, ez azonban prémium típusú támogatáson kívüli egyéb támogatás igénybevétele esetén csökken.

A pályázat során már kötelező érvényű minták alkalmazandóak az ajánlati-, valamint a teljesítési biztosíték rendelkezésre állásának igazolása kapcsán.

A pályázat benyújtására 2020. szeptember 15. - 2020. október 15. között lesz lehetőség.

„A második METÁR kiírás esetén is jelentős érdeklődésre számítunk a fejlesztők és befektetők részéről, elsősorban naperőmű projektek esetén, hiszen a támogatással kedvezőbb megtérülés érhető el és kiszámíthatóbbá teszi a piaci árak volatilitásával szemben a cash flow-t” – mondta Pazsiczky Tamás, a Deloitte energetikai tanácsadó csapatának igazgatója.

A MEKH 2020. március 27-én tette közzé a 2019. szeptemberében meghirdetett első METÁR kiírás eredményeit. Az első pályázati kiírásra beérkezett ajánlatok száma meghaladta a 160-at, ezek közül 72 pályázat került ki nyertesként, akik 15 éven keresztül részesülhetnek majd villamosenergia-termelés támogatásban. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 04., 09:04
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól – a munkanapok számát figyelembe véve – 4,1 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024. augusztusban. Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS