Meghosszabbodott az öntözésfejlesztési pályázatok beadási határideje

2020. 06. 26., 17:15

Az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében döntött az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázatának módosításáról.

A mezőgazdasági öntözés feltételeinek javítása, az öntözött területek növelése és az ehhez szükséges feltételrendszer javítása társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból egyaránt kulcskérdés, ezért az Agrárminisztérium a pályázati lehetőség meghosszabbításáról döntött. A gazdálkodók a maximálisan elnyerhető 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási összegre több szakaszban, 2021. június 4-ig pályázhatnak. A módosított pályázati felhívás a hivatalos pályázati portálon érhető el.

A gazdálkodók 2016. óta pályázhatnak a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztési pályázatára, amelynek keretében mintegy 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre többek között a vízvisszatartás, a vízkészleteinkkel való fenntartható gazdálkodás, valamint takarékos öntözési technológiák elterjesztésének támogatására. A pályázat keretében eddig 440 nyertes esetében 22,6 milliárd forint összegben történt kötelezettségvállalás. (AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 05. 14., 16:10
Az szja-bevallási tervezeteket a NAV a rendelkezésére álló információk alapján állítja össze. Ha a tervezet elkészítésekor hibát, hiányosságot talál az adatokban, soron kívül értesíti az érintetteket, hogy még határidőben, május 20-áig javíthassák a bevallást. Még most sem késő regisztrálni a DÁP-ra vagy az Ügyfélkapu+-ra, hiszen a javítás is online a legegyszerűbb – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
2026-05-14 15:40:00
Miközben a tej- és sertéságazat a változó világpiaci árak mentén keresi az új egyensúlyi pontokat, a pályázati források lehetőséget kínálnak a technológiai felzárkózásra. A 2026-os év olyan stratégiai fordulópontot hozhat, amely évtizedekre meghatározhatja a hazai agrárium versenyképességét.
2026-05-13 11:40:00
Május 20-a az szja-bevallás benyújtásának a határideje – emlékeztet a NAV. Akinek fizetendő adója van, azt is eddig az időpontig kell rendezni, ha el akarja kerülni a késedelmi pótlékot, illetve a visszaigénylésnél sem mindegy a gyorsaság, a hivatal ugyanis 30 napon belül utalja a visszajáró adót.
2026-05-13 09:20:00
2026 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 3,9 százalékkal, a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 2,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékos volt a növekedés – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A gazdasági bizonytalanság, a csökkenő vásárlóerő és az AI-jal gyorsított marketingkörnyezet új helyzet elé állította a hazai kkv-kat, miközben a digitális zaj erősödése, a tartalomtúlterheltség és a mesterséges intelligenciával generált tartalmak terjedése bizalmi válságot is okozott. Matykó Noémi marketingstratégiai szakértő szerint csak azok a cégek maradnak versenyben, amelyek tudatos növekedési stratégiát építenek, és észben tartják, hogy bár az AI hasznos eszköz, nem helyettesíti a stratégiai gondolkodást. A siker kulcsa szerinte a rendszerszintű működés, az összehangolt jelenlét és a folyamatos optimalizáció.
Jobb oktatás, hatékonyabb egészségügy, minőségibb úthálózat – ezeket a példákat emelte ki Nyári Zsolt okleveles adószakértő arra vonatkozóan, hogy mit vár el a lakosság az adóterhekért cserébe. A K-X Consulting partnere kifejtette: bár nem biztos benne, hogy a költségvetés egyhamar lehetővé teszi a TISZA változtatásait – pláne nem az adókedvezmények megtartása és további adókedvezmények ígérete mellett –, a részletszabályok tisztázni fogják a helyzetet. A szakértő az áfacsökkentésre, a vagyonadóra és a kata kiterjesztésére vonatkozóan is elmagyarázta, mire számíthatunk az új kormánytól.
Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS